5. Örülök, hogy ilyen barátaim vannak

Sziasztook:) Nos hoztam az új részt!:D Kicsit rövidebb lett mint szokott, de néha ilyen is kell nem igaz? Ígérem a többi már hosszabb lesz!:) De addig is komizzatok:) Azt is leírhatnátok, hogy miben változtassak a blogon vagy ilyesmi, szóval örülnék neki ha segítenétek!:) 

Perrie szemszöge:

Két napja annak, hogy Demi elment itthonról. Ez alatt az idő alatt kaptunk tőle egy levelet, amibe leírta, hogy minden rendben van vele és hogy ne aggódjunk, jó helyen van, csupán csak azért  tűnt el, mert gondolkodnia kell. De azzal nem számol, hogy mi meg halálra aggódjuk magunkat? Az okot még mindig nem sikerült letisztázni, hogy miért mondta azt, hogy meg akart halni, és ez benne a legidegesítőbb. Mi van, ha kárt tesz magában?
Letöröltem az újabb könnycseppeket arcomról, és kimásztam az ágyból. Olyan üres volt minden. Mintha egy idegen házban lennék, pedig itthon vagyok. Ott ahol felnőttem, de mégis olyan idegennek tűnik. Elhanyagoltam. Lehet, hogy ez is közrejátszott abban, hogy elment? Már azt sem tudom mit higgyek.
Kisétáltam Demi szobájából egyenesen le a konyhába. Csodálkoztam, hogy lent találtam Jade-et és Niall-t, mert ők egy közeli szállodába szálltak meg, hiába mondtam nekik, hogy inkább menjenek haza, mert most nem vagyok olyan állapotba, hogy még velük is törődjek, de ők kijelentették, hogy akkor is maradnak.
-Szia. - köszönt halkan Jade.
-Sziasztok. - szólaltam meg rekedt hangon.
-Hogy vagy? - kérdezte félve Niall. Hálás voltam nekik, hogy ennyire aggódnak.
-Mégis hogy lennék? - rántottam vállat, szemeimet a könnyek ismét csípni kezdték.
-Minden rendben lesz. - jött oda Jade és jó szorosan magához ölelt. Nem toltam el, szükségem volt egy barátra, így ahogy csak tudtam hozzá bújtam. Pár másodpercre rá, még egy kart éreztem hátamon, ami közre fogott mindkettőnket. Örültem, hogy ilyen barátaim vannak, de annak még jobban, hogy ennyire figyelnek rám és Demi-re.
-Perrie drágám. - jött be anya a konyhába, de ahogy meglátott minket egyből elhallgatott. Óvatosan szét húzódtunk, és úgy figyeltem rá. - Elnézést, ha megzavartam valamit.
-Csak beszélgettünk. - töröltem meg szemeim.
-Értem. - hagyta annyiba. - Csak annyit akartam, hogy felhívom az iskolát Demi hiányzása kapcsán.
-Én is hallani akarom. - néztem rá komoran, mire bólintott és elindultunk mindannyian a nappaliba. Anya a kanapé előtt sétálgatott kezében a telefonnal, míg Niall és Jade a kanapén foglaltak helyett, köztük pedig én.
-Jó napot kívánok igazgató úr, itt Debbie Edwards vagyok, Demetria Edwards édesanyja. - kezdte el a beszélgetést én pedig a körmöm rágva figyeltem - Demi hiányzásáról szeretnék beszélni. - hirtelen félbe hagyta a járkálást és semmit mondó tekintettel nézett rám - Igen persze, akkor köszönöm szépen és elnézést a zavarásért. Viszlát. - tette le a kagylót.
-Mit mondott? - támadtam le egyből.
-Demi jár iskolába, jelenleg is bent van. - mondta zavarodottan. Értetlenül néztem rá. Suliba van? De honnan jár be, vagy hogyan?
-Be megyek hozzá! - álltam fel hirtelen.
-Biztos vagy benne? - nézett fel rám Jade.
-Igen! - bólintottam - Csak rendbe szedem magam. - szaladtam fel az emeletre a szobámba. Nos nem mondanám, hogy sok ruhám van itthon, ezért inkább a bőröndömhöz fordultam amit magammal hoztam.
A szobám 5 perc alatt olyan kupis lett, mint másnál két nap alatt. A bőröndökből kidobálva minden olyan amire jelenleg most nincs szükségem. Az időre nézve egy fehér hosszú csőszárú nadrágot és egy fehér-világoskék kockás topot kaptam magamra. Hozzá még három karkötőt és egy sima fehér tornacipőt. Arcom megmostam, és egy vékony réteg alapozót kentem arcomra, hogy ne lehessen annyira látni, hogy sírtam. Szemeim még kihúztam tussal és késznek nyilvánítottam magam. A telefonom a zsebembe csúsztattam és leszaladtam.
-Kész vagyok. - álltam meg a nappali boltívében. Az eddig itt beszélgető párosunk most kiegészült még Harry-vel.
-Elviszlek titeket. - mutatta fel autójának a kulcsát. Hálásan mosolyogtam rá, majd elindultunk. A kocsiban az anyósülésen ültem én, hátul pedig Niall és Jade szórakozott, amibe néha-néha Hazza is kapcsolódott. Én csak csendben bámultam ki az ablakon.
Itthon vagyok, de mégis úgy érzem magam, mintha egy betolakodó lennék. Talán gyakrabban kéne haza jönnöm és nem csak egy két napokra, de azt hiszem ez a két hét jót fog tenni, persze ha nem így fog eltenni, mint az elmúlt három nap.
Harry, mint aki ezer éve ismerné az utat úgy jutott el az iskoláig és leállította a motort.
-Rég voltunk már itt. - nevetett fel Niall, mire értetlenül néztem rá - Múltkor eljöttünk Demi-ért. - rántott vállat.
-Még itt is zaklattátok a hülyeségeitekkel? - csodálkozott Jade, mire nem bírtam ki, hogy ne mosolyogjam el magam. Kiszálltam a járműből és elindultam befele, mellettem Jade, mögöttem pedig a két fiú.