3. Perrie a kedvencem

Sziasztok:) Nagyon sajnálom, hogy nem hoztam hamarabb részt, de valahogy sehogy nem volt időm, meg ha ez nem lett volna erőm, akkor még két napig netem sem volt a hülye időjárás miatt-.- Nagyon sajnálom tényleg:( 
De szeretném megköszönni a két embernek a kommentet, nagyon jól esett:) És lehet megfogadom a tanácsot és hamarosan jelentkezem a szereplőkkel is:) Majd még kiderül, hogy hogyan lesz időm:)
De nem rizsázok, jó olvasást nektek, és ne felejtkezzetek meg komizni:)!

-Elnézést kérhetnék egy autogramot?
Ijedten néztek fel telefonjukból, de mikor megláttak mindkettőjük arcán egy hatalmas vigyor kerekedett.
-Te akár kettőt is! - ugrott le először Hazza a kocsiról, majd jó szorosan megölelt. Kuncogva viszonoztam kedvességét, majd Niall-t is megöleltem.
-De nem viccelek. Tényleg kéne egy aláírás a barátnőmnek. - néztem rájuk félve.
-Melyiknek? - húzta fel egyik szemöldökét Niall közbe a még mindig a suli előtt álló tömegre bökött fejével.
-Látod azt a csajt rózsaszín miniszoknyába, fehér felsőbe, platinaszőke hajjal? - néztem rájuk vigyorogva.
-Már megbocsáss, de az egy kúrva. - nézett rám undorodva Niall.
-Köszönöm! - bólintottam elismerően - De amúgy, neki kéne. - mutattam ujjammal a barátaim felé. Becky félénken integetett, mire a többiek csak biccentettek egyet.
-A hosszú barna hajú csajra gondolsz? - harapott alsó ajkába Haz. Mosolyogva bólintottam, mire folytatta. - Neki bármit, bármikor. - nézett rám perverzen.
-Hékás! - ütöttem egyet fejére - Száj le róla!
-Csak vicceltem. - tette kezeit maga elé védekezéskép.
-Inkább menjünk. - karolt át Niall, mire helyeslően bólintottam. Harry bepattant a kormány mögé, míg mi Niall-el a hátsóülésre telepedtünk. Ahogy elhajtottunk a suli előtt mindenki tátott szájjal figyelte a kocsit.
-Ti aztán tudjátok hogy kell feltűnést kelteni. - dőltem hátra az ülésen.
-Valamiben jónak kell lenni. - bökött oldalba a szőkeség.
-Mit szeretnél csinálni? - nézett rám a visszapillantóból Haz.
-Azt hittem, hogyha már elraboltatok, akkor tervetek is van. - húztam fel szemöldököm kíváncsian.
-Nem is raboltunk el. Jöttél te magadtól. - háborodott fel Niall, mire csak rányújtottam a nyelvem, ő pedig vissza rám, majd elkezdtünk egymással csipkelődni.
-Gerlicéim befejeznétek? - fordult hátra jelenlegi sofőrünk, miután tíz perce szórakoztunk Niall-el.
-A te gerlicéd hol maradt? - utaltam Louis-ra.
-Megcsalt. - tettetett sírást.
-Szegénykém, hogy nem tudlak sajnálni. - nyújtottam rá a nyelvem, majd kiszálltam a kocsiból. Ahogy körbe néztem felfedeztem, hogy egy Mc Donald's-ba jöttünk. Jó módja annak, hogy ne zavarjanak minket. Amint bementünk és Niall kikérte magának szinte az összes kaját, ami csak létezett, majd végül nekünk is rendelt, helyett foglaltunk és beszélgettünk.
Sokan azt mondják rájuk, hogy beképzeltek és nem foglalkoznak másokkal, pedig ez egyáltalán nem igaz! Annyira közvetlenek és idióták, hogy az már fáj. Ellehet velük hülyéskedni, de azért ha kell komolyak is tudnak lenni.
Ezt a délutánt is végig hülyültünk, olyannyira, hogy a mekiből ki is raktak minket, mondván, zavarjuk mások nyugott társalgását. Ez sem akadályozott meg minket mentünk máshova. Este hétig kószáltunk, amikor kaptak egy hívást Liam-től, hogy jó lenne ha mennénk, mert anya már tűkön ülve vár, mert közösen szeretne vacsorázni. Ezután egyből hazavettük az irányt, és 20 perc múlva már a házunk bejárati ajtajánál álltunk.
-Farkas éhes vagyok, menjünk! - húzott magával Niall, de amint észrevette, hogy nem mozdulok megállt velem szembe állt. - Mi a baj? - tűrt el egy kósza tincset arcomból.
-Nem akarok itthon lenni. - hajtottam le a fejem. Hogy mondhatnám neki, hogy "bocsi, de a nővérem, akit ti annyira szerettek valójában ellopta az álmom?". Ez egy kicsit hülyén venné ki magát.
-Két hete folyton azt halljuk Perrie-től, hogy mennyire haza szeretne jönni és hogy te mennyire hiányzol neki. - emelte fel a fejem - Ne rontsd el ezt az örömét. - mondta lágyan.
-Igazad van. - egyeztem bele. - Menjünk. - mosolyodtam el.
-Ez a beszéd Smiley. - nyomott egy puszit homlokomra, majd átkarolta derekam és beléptünk. A ház nevetésektől és beszélgetések morajlásától volt hangos. Levettük cipőinket, majd az étkezőbe mentünk. A nagy ebédlőasztalunkon egy milliméternyi üres hely sem volt. Mosolyogva néztem végig a társaságon. Niall megköszörülte a torkát, mire mindnyájan egy emberként néztek ránk.
-Demi! - kiáltott fel Perrie és barátja öléből felállva szaladt felém és jó szorosan megölelt. Mosolyogva viszonoztam gesztusát, hiába is haragszom rá. Bármit is tett ő a nővérem marad, és be kell valljam egy kicsit hiányzott is. - Mi lett veled te csaj? - húzódott el tőlem és egy hajtincset emelt fel hajamból.
-Stílusváltás. - rántottam vállat. Ezek után még köszöntöttem Liam-et, Louis-t, Eleanor-t, Danielle-t, Jade-t, Jesy-t és Leigh-Anne-t egy-egy puszival és öleléssel. Zayn felé pedig csak egy biccentést küldtem, amit ő szintúgy viszonzott.
-Kicsim nem baj, ha te a pultnál ülnél sajnos már nincs elég hely az asztalnál. - jött ki anya a konyhából.
-Semmi gond. - válaszoltam egy műmosoly kíséretében.
-Itt még van hely mellettem. - szólalt meg Jade. Megnéztem ki ül mellette, de inkább passzoltam. Nem akartam Malik közelében lenni. Bevonszoltam magam a konyhába és felültem a pultra és lassan enni kezdtem. Tulajdon képen rosszul voltam a kajától, de valamennyit lenyomtam a torkomon mégse feküdjek le üres gyomorral. Tíz perc múlva egy tányér koccanását éreztem a márványpulton. Kíváncsian emeltem fel fejem ki lehetett az, de bárcsak inkább ne tettem volna.
-Mit akarsz? - kérdeztem flegmán.
-Csak meg szeretnélek kérni valamire. - állt meg előttem, tekintete komoly volt.
-Csak nem tudsz olyat is? - színleltem csodálkozást, mire kezeit ökölbe szorította.
-Nagyon ajánlom, hogy ne rontsd el a nővérednek az itthonlétét, mert különben...
-Mert mi lesz? - vágtam szavába szemrebbenés nélkül.
-Nem fogsz jól járni azt ajánlom. - szűrte ki fogai között idegesen.
-Nem félek Malik! - válaszoltam nyugodtan, majd a kezemben lévő tányérom maradékát hajába borítottam. - Azt hiszem, fürödhetnél gyakrabban. Egy kissé zsíros a hajad! - kacsintottam rá, majd egy gonosz mosoly kíséretében leugrottam mellette és kimentem a többiekhez.
-Perrie a kedvencem. - hallottam anya mondatát. Vagyis csak egy részét annak. Megköszörültem a torkom, mire kíváncsian fordult meg. - Vagyis a kedvenc énekes gyerekem. - javította ki magát. Mindenki csendben volt és várták mi lesz a reakcióm, de miután két perc múlva sem válaszoltam, így Jesy próbálta menteni a helyzetet.
-És mond csak Demi milyen volt a suli? - tett fel egy spontán kérdést. Utálom, mikor a szám hamarabb beszél, mint ahogy végig gondolnám a mondani valóm. Sajnos most is így volt.
-Lássuk csak. - léptem anya mögé - Kikészítettek Perrie miatt. Bajba kerültem Perrie miatt. Utálnak Perrie miatt. A tanárok pikkelnek rám Perrie miatt. Folytassam még? - lettem ideges a végére. Megszeppenve ült mindenki, az említett személy pedig könnyezve nézett rám. Nekem sem kelletett sok, éreztem, ahogy könnyek gyűlnek a szemembe.
Ezt a pillanatot Niall hangos nevetése törte meg. Mindenki értetlenül fordult felé, hogy mi nagy örömének a tárgya, de szegény srác annyira nevetett, hogy már sírt is és a végén a székről is leesett. Ezen persze mindenki elkezdett nevetni kivéve engem és Perrie-t.
-Horan állj le! - szólt egy mérges mély hang mögöttem.
-Veled mi történt? - kérdezte két nevetés között Danielle.
-Összetalálkoztam a sátánnal. - lépett nővérem mögé, közbe szúrós pillantásokat lövellt felém.
-Nézz csak tükörbe. Te magad vagy egy két lábon járó szerencsétlenség. - válaszoltam higgadtan.
-Demetria Edwards hogy képzeled te? - állt fel idegesen anya, ha tudott volna szemeivel már rég megölt volna.
-Miért mindig csak Perrie-t véded? - néztem szemébe, arcomon egy könnycsepp gördült végig.
-Mert a lányom!
-És én? - kérdeztem elveszetten - Szerintem még én is az vagyok!
-De bárcsak ne lennél! - suttogva mondta ki, úgy hogy rajtam kívül senki nem hallotta. Szám eltátottam, a sírógörcs elkapott. A saját anyám azt akarja, hogy ne legyek a lánya?!
-Meg akarok halni! - mondtam normál hangerőn, majd nem törődve a többiekkel kiszaladtam a házból. Nem tudom merre és hova, csak futottam, amíg a lábam bírta.