2. Megérkezett a herceg?!

Sziasztok:) Kis késéssel igaz, de jelentkeznék a második résszel:)
Sajnálom, hogy most csak eddig nem nagyon volt jó a gépem így csak tesómén tudtam lenni, ott meg nem szeretek semmit csinálni:| Remélem nem haragudtok és tetszeni fog:)
Ja és köszönöm annak a két személynek a komit nagyon jól estek*--* Kérlek ne hagyjatok komi nélkül, mert olyan jó olvasni, hogy van akinek tetszik a blog:')

Nem tudom minek köszönhetően, de az a hír hogy Perrie hazajön villámcsapásként terjedt szét a suliban. Van egy olyan érzésem, hogy mások hamarabb tudták, mint én, így felkészültek arra, hogy ma kicsináljanak.
Bármerre is mentem valaki mindig megállított, hogy nem-e kérnék neki aláírást. A 57.-ik személy után már elfelejtettem számolni hányan is vannak. De ha ez nem lett volna elég, akkor még olyannal is megkerestek, hogy a One Direction-től is kérjek nekik. Igen lehet, hogy jóba vagyok a 4/5-ével, de azért addig nem süllyedek. Van annál fontosabb dolgom is, minthogy ezzel foglalkozzak. Igen ezek után lehet, hogy páran gyilkossági kísérletet fognak elkövetni rajtam, de ha annyira akarnak tőlük valamit, akkor menjenek el egy koncertjükre vagy akármire is!
Szerencsére az ebédszünetig egész jól elvoltam, ugyanis nem keveredtem egy tanárnál sem bajba. Hozzám képest ez haladás.
-Sziasztok. - ültem le a szokásos asztalunkhoz az udvaron, ahol a többiek már vártak.
-Hogy megy eddig? - nézett rám félve Kim.
-Pocsékul. - dőltem az asztalra.
-Hidd el ennél már csak rosszabb lesz. - ölelt át Tay.
-Szerintem ezzel nem segítesz neki. - súgta oda Victoria.
-Szerinted ő mikor segít valamiben is valakinek? - ültem fel és hülye fejet vágva néztem a többiekre. Ők csak próbálták visszatartani nevetésüket több kevesebb sikerrel.
-Jól van Edwards ezt megjegyeztem. - nézett rám sértődötten a szóban forgó személy.
-Jaj tudod, hogy szeretlek. - ültem bele ölébe, fél kézzel ár karoltam nyakát.
-Igen tudom! - vigyorgott rám, mire csak megforgattam a szemem.
-Nem félsz, hogy egyszer elfog gurulni a szemed? - nézett rám tök komolyan Josh. Mindannyian fapofával néztünk rá. - A sok szemforgatásodra értem, te csaj. - nevetett, mire mi is elkezdtünk nevetni.
-Rossz szokás, nehezen múlik. - kacsintottam rá.
-Titokzatos sráccal hogy állsz? - ült le mellénk Becky, tálcáján egy nagy adag zöld izé volt található, ami állítása szerint egészséges, szerintem viszont azokat űrlényekből csinálták.
-Miért jöttök mindannyian vele? - néztem körbe a társaságon, közbe kimásztam Tay öléből és leültem mellé.
-Minden napos részed lett. - jött az egyhangú válasz. Rossz szokásomhoz híven csak megforgattam a szemem, és próbáltam figyelmen kívül hagyni beszélgetésüket, helyette megnéztem az e-mail-emet. Nem meglepetésemre várt egy olvasatlan üzenet. Gyorsan rámentem és olvasni kezdtem:
Telnek az órák, múlnak, a napok mi pedig még mindig csak idegenek vagyunk. Mikor jön el az a nap, mikor végre megismerjük egymást? Minél jobban közeleg, a nyár annál jobban várom azt a napot, mikor végre személyesen láthatlak. Elképzelem, hogy milyen lehet a hajad, az arcod, a mosolyod, a személyiséged, a stílusod.
De addig is marad a Hold, amit minden éjjel együtt nézünk és legalább akkor tudom, hogy velem vagy!
Elmosolyodtam az üzeneten és azt hiszem, hogy el is pirultam. Lehet, igaza van Taylor-nak és szerelmes lennék egy vadidegenbe? Ez hülyeség! Megráztam a fejem, ezzel kiűzve ezeket a gondolatokat fejemből, helyette inkább elkezdtem bepötyögni a választ.
Őrültségnek hangzik, hogyha azt mondom, hogy zavarba jöttem? Az eddigi pocsék napomat, sikerült két perc alatt szebbé tenned! 
Biztos leszek benne, hogy amikor először fogunk találkozni, az lesz életem egyik legszebb napja bármi is történjen. Piszkosul várom már, de addig is a Hold a miénk!
Elnyomtam a küldés gombra, majd nagy vigyorral az arcomon a társaságra összpontosultam.
-Mit írt? - tért el az eddig beszélt tárgytól Becky.
-Semmi érdekeset. - ráztam meg a fejem. Vic már megakart szólalni, de épp ekkor szólalt meg a csengő, amiért jelenleg nagyon hálás volta, ugyanis most nem bírnék elviselni egy "vallatást".
A következő órám tesi volt, ahol szerencsére röpiztünk, így hamar eltelt az az óra. Nos ez a hetedik órámról nem volt elmondható. Az irodalom tanár bele mélyedve a versekbe próbálta elmagyarázni, hogy a költő mit szeretne azzal kifejezni. Szerintem meg pár embert írt egy verset és annyi. Miért kell mindent túlbonyolítani? Szerintem szegény emberkék forognak a sírjukban.
-Mi a terved suli után? - súgta oda nekem Tay.
-Passz. Anyámnak felvázoltam, hogy tetkót csináltatok. - néztem rá vigyorogva.
-Engedte? - nézett rám bagoly szemekkel.
-Annyira el volt foglalva azzal, hogy látogatók jönnek, hogy szerintem nem is hallotta meg. - rántottam vállat.
-Ez szemétség tőle. - húzta el a száját.
-Mit vártál tőle? Lassan egy éve ez megy. - néztem szemébe.
-Újra megpróbálhatnád. - nézett rám félve. Válaszolni szerettem volna, mikor éreztem, hogy a tanár egy nagyot csap asztalunkra.
-Valami mondani valójuk van Miss Edwards? - nézett rám szemüvege felett.
-Nincs tanár úr. - válaszoltam gépiesen.
-Reménykedtem benne. - válaszolt gúnyosan, majd elsétált az asztalához. - És még Miss Edwards?! - fordult vissza - Adja át üdvözletem a nővérének! - mosolyodott el gúnyosan.
Az agyvizem felfőtt, azt hittem, hogy mindjárt lehordom a sárga földig, de nem. Helyette inkább magamba tartottam. Tay láthatóan arrébb húzódott a székkel tudta, hogy mindjárt robbanok. A kezemben tartott ceruzát minden nehézség nélkül törtem ketté és vágtam le a padra. Erre a mozdulatomra mindenki rám figyelt. Gondolom idegbetegnek képzelhettek és jól szórakozhattak rajtam, de valahogy pont nem tudtak érdekelni. Mély levegőket vettem, így próbáltam kontrolálni magam.
Vége! Megszólalt a csengő, jelezve hogy vége az órának. Mindenki egy emberként kezdett el pakolászni, majd elhagyni a termet. Én csak lassan komótosan szettem össze a cuccaimat, majd kiléptem a teremből.
-Nyugi! - karolt át Tay, ahogy kiléptem az ajtón.
-Nem bírom tovább. - néztem rá könnyes szemekkel.
-Nehogy most add fel! - nézett rám komoran - Elviszlek kajálni. Mit szólsz hozzá? - mosolyodott el, mikor a bejárati ajtónál a többiekre vártunk. Ezt szerettem benne a legjobban. Bármi is van, ő tudja, hogy hogy vidítson fel. Nem hiába ezért ő a legjobb fiú barát az egész világon!
Pár perc múlva mindenki megérkezett, majd együtt indultunk el az ajtón kifelé.
-Mai terv? - tette fel a kérdést Aaron.
-Deszka pálya? - kérdezte egyszerre Vic és Tay.
-Benne vagyok. - válaszoltunk egyszerre, mire elnevettük magunkat. Furcsa volt, ahogy sétáltunk a kapuig. Mindenki engem nézett, de ez nem olyan volt mint az eddigi, minden napos. Teljesen más volt. Volt aki csodálkozva, valaki lenézve nézett rám. Nem értettem a miértjét.
-Miért néznek így? - súgtam oda Becky-nek.
-Nekem van egy tippem. - mosolyodott el. Nem értettem, hogy mire céloz, így vártam hátha folytatja, de nem tette. Körbenéztem a társaságon és mindannyian egy bizonyos pontra néztek, csak úgy ahogyan páran a suliból. Unottan követtem a tekintetüket.
Egy nagy fekete autó parkolt tőlünk nem messze. Ez nem is lett volna akkora nagy szám, de akik a kocsi motorháztetején ültek, azok már annál inkább. Nem vették észre - vagy csak nem akarták -, hogy vége a tanításnak, így szinte az egész suli figyeli őket. Ők inkább a telefonjukon babráltak és néha-néha oldalba bökték egymást.
-Megérkezett a herceg?! - bökött oldalba Josh.
-Nektek mindenki herceg? - húztam fel kíváncsian szemöldököm, mire bólintott.
-Akkor nem jössz a pályára? - fordult felém Kim.
-Mennék, de a halál fog rám várni. - grimaszoltam egy sort.
-Csak egy hívásodba kerül. - ölelt meg Tay.
-Tudom! - nyomtam egy puszit az arcára, majd a többiektől is elbúcsúzkodtam és magamra vonva az összes tekintetet elindultam a kocsi felé. A két személy még mindig nem nézett fel, így sikerült úgy eljutnom oda, hogy tudnák ki vagyok.
Menet közben elővettem egy tollat táskámból, majd a Becky-től kapott képet, amin ők vannak. Na igen ő nagy rajongójuk. Egyre jobban kezdtem közeledni feléjük és egyre jobban paráztam is. Még utoljára visszanéztem, ahol még mindig figyeltek, de most még jobban. Néhányuknál még a telefon is a kezükben volt, gondolom videóztak.
Megérkeztem eléjük, vettem egy mély levegőt, majd amilyen nyugodt és jókedvű tudtam lenni ebben a pillanatban megszólaltam:
-Elnézést kérhetnék egy autogramot?

Ne maradj csendben, komizz!;)