Jade szemszöge:
Két órája kerestük Demi-t, de mintha a föld nyelte volna el. A barátai se tudtak róla semmit, a szomszédok se látták, mintha el se hagyta volna a házat. Mindenki idegesen járta az utcákat, azokat a helyeket ahol szeret lenni, de sehol nem volt. A legrosszabb az egészbe, hogy hiába hívtuk telefonon, az a táskájába csörgött. A házba rajtam kívül senki nem volt, ugyanis én vállaltam, hogy itt maradok, hátha jelentkezik.
Idegesen tördeltem ujjaimat a konyhaasztalnál, közbe végig Demi-n járt az eszem. Mit mondhatott neki az anyja, hogy ő meg akar halni? Tudom milyen önfejű és képes bármilyen hülyeséget csinálni - akárcsak a nővére.
Halk neszre lettem figyelmes, ami a bejárati ajtó felől jött. Egy apró reménysugár suhant végig eszemen, gyorsan felálltam és elsétáltam az ajtóig.
-Demi? - kérdeztem óvatosan, látván, hogy valaki épp nekem háttal áll.
-Kösz, de még mindig Zayn-nek hívnak! - fordult meg Zayn, arcán egy gúnyos mosollyal.
-Megtaláltátok? - mentem hozzá közelebb.
-Szerinted, hogyha meglenne csak én jöttem volna? - kérdezte flegmán, közben nem törődöm stílusba bement a nappaliba.
-Legalább egy kis együtt érzést mutathatnál. - mentem utána.
-Miért kéne? Engem hidegen hagy!
-De ő a barátnőd húga! - kiabáltam rá, kezéből kikaptam a távirányítót.
-Lehet, de nem kötelességem vele foglalkozni! - emelte föl a hangját.
-Te is hibás vagy azért, amiért eltűnt! - kiabáltam tovább.
-Azért, mert leöntött kajával? Tényleg én vagyok a hibás! - kiabált most már ő is.
-Baszódj meg Malik! - mondtam idegesen, majd a távirányítót hozzá vágtam és inkább én is elmentem Demi-t keresni.
Zayn szemszöge:
Fájdalmasan simogattam a fejemen ért ütést, amit Jade okozott a vacak távirányítóval. Nem mondom van ereje, pedig ki sem nézném belőle. Idegesen dőltem el a kanapén és bámultam a plafont.
Mi az istennek kelletett nekünk lejönni? Ja persze! Perrie annyira akarta látni a húgát, hogy muszáj volt két héttel korábban jönnünk. Bárcsak inkább maradtunk volna a seggünkön, akkor nem lenne ez az egész herce-hurca. Imádom Pezz-t mindennél jobban, de a húgát nem lehet kibírni. Rosszabb, mint az ördög.
Miután egy óra múlva sem jelentkezett senki, így erőt vettem magamon és felmentem az emeletre. Mivel először járok ebbe a házba, így elég rosszul tájékozódom. Találomra benyitottam az egyik ajtó mögé. A látvány olyan volt, akár csak a szobám. Néhány ruha a földön volt, félpár cipők szanaszét. Elmosolyodtam ezen, majd beljebb léptem.
A fal több színben volt. A szoba közepén a falnál volt egy hatalmas franciaágy, a mögött a falon egy hatalmas amerikai zászló volt föl festve, míg az azzal szemközti falon egy hatalmas Superman jel terült el. A szobában található volt még két éjjeli szekrény az ágy két oldalán, egy író asztal az ajtóval szemközti oldalon, pontosan az ablak előtt. Ezen kívül volt még két ajtó ami az egyik a fürdőé volt, a másik a nagy ruhás szekrényé. A falakon pedig össze-vissza volt néhány kép föltéve, amin Demi és a barátai voltak.
A gardróbból kifele sétálva vettem észre egy különlegességet. Az ajtó melletti falnál egy nagy fehér polcos szekrény volt. Ez nem is volt annyira érdekes, de ahogy közelebb sétáltam hozzá egyre jobban értettem, hogy mik akarnak azok lenni.
Kisebb fajta kupák, díjak, oklevelek voltak az egész szekrényen, amit mind a tánci tudása elismeréseképpen kapott. Meglepetten vettem föl az egyik kis díjat, ami egy aranyozott serleg volt és a következő állt rajta: "Országos első helyezett 2011 London"
-Imád táncolni. - szólalt meg egy hang mellettem, amitől megijedtem és a kis kupa majdnem a földön landolt. Idegesen néztem Perrie-re, aki az ajtófélfának dőlve nézett rám.
-Sose mondtad. - tettem vissza a helyére az eddig a kezemben szorongatott dolgot, Perrie addig mellém jött. - Nos tudtok róla valamit? - vettem elő a törődő énemet.
-Nem. - rázta fejét, hangja elcsuklott. Derekánál fogva húztam magamhoz közelebb, nyugtatásképp hátát simogattam. - Zayn én nem tudom mit csinálok, ha valami baja esik. - motyogott mellkasomba.
-Nem lesz semmi baja. Ha el is rabolnák, amilyen makacs és önfejű tuti, hogy az el rablók fizetnének azért, hogy vissza adják nekünk. - ugrattam.
-Hogy mondod? - húzódott el idegesen, sírását abba hagyta, szemével akár ölni is tudna.
-Hát, izé..tudod. - vakartam idegesen tarkómat. Nem erre a reakcióra vártam.
-Köszönöm szépen Zayn, hogy ennyire aggódsz a húgomért. - emelte föl a hangját - Azt hittem, hogy legalább most az egyszer együtt tudsz érezni velem, de nem neked még ilyenkor is szekálnod kell!
-Pezz én csak vicceltem. - léptem hozzá közelebb, de ő ugyanakkor hátrált is.
-Én ezen valahogy nem tudok nevetni! - távolodott egyre jobban. - Most pedig menj el! - mondta higgattan.
-Perrie. - kezdtem bele, de közbe vágott.
-Menj! - mondta egy kicsit ingerülten, kezével az ajtóra mutatott.
-Nem hagylak egyedül. - léptem elé.
-Mit nem értesz azon, hogy menj el? - kezdett el kiabálni - Egyedül akarok lenni! Hagy engem békén! - ütögette mellkasom és újból sírni kezdett. Jobbnak láttam, ha nem próbálkozok többet és egyedül hagytam a szobában. Az ajtót bezártam, majd annak neki dőlve próbáltam nyugtatni magam.
Sose láttam még Perrie-t ilyennek, és nem is akarom többet. És ez is kinek köszönhető? Hát persze, hogy a kis Demetria-nak. Ha amiatt a kis csaj miatt fog zátonyra futni a kapcsolatom, azt soha a büdös életbe nem fogom megbocsátani magamnak.
Idegesen rohantam le az emeletről be a nappaliba, ahol ott volt Niall, Harry és Jade. Félve néztek rám, gondolom hallhatták az előbbi kis veszekedésünket.
-A többiek? - szólaltam meg, mintha mi sem történt volna.
-Elmentek lefeküdni. - adta a választ Harry.
-Nem keresnetek kéne Demi-t? - akadtam ki, és meglepetésemre sokkal több kétségbeesés volt a hangomban, mint amennyit akartam.
-Hajnal két óra és minden lehetséges helyet végignéztünk, de sehol nincs. Egyelőre nem tehetünk semmit, csak várunk. - túrt hajába idegesen Niall.
-És mi van, ha amíg mi várunk baja esik? - tártam szét karomat csodálkozóan.
-Miért érdekel ennyire Demi? Nem rég, még hallani se akartál róla. - állt fel Jade és elém sétált.
-Engem nem ő érdekel, hanem a nővére! - préseltem ki fogaim közt a választ.
-Hé, ha egymásnak ugrotok azzal nem segítettek. - húzott szét minket Hazza. Idegesen léptem arrébb, majd a dohányzó asztalról a kocsikulcsot fölkapva mentem az ajtóhoz.
-Hova mész? - szólt utánam Niall. Megtorpantam. Gőzöm nem volt, hogy hova indultam, de úgy érzem, hogy el kell mennem. Féloldalasan hátra fordultam, majd az előttem álló három személyre néztem.
-Megyek megkeresem Demi-t. - adtam a tömör választ, majd kilépve a házból idegesen bevágtam az ajtaját és a kocsihoz sétáltam. Gyújtást adtam, majd a kocsi felállóról lehajtva kezdtem el járni az utakat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése