Sziasztok!^^ Sikerült meghoznom a következő részt, és remélem tetszeni fog:)
És az előzőrészhez szóló komihoz kapcsolódva: Az union j szerepelni fog a blogban, csak még egy kicsit odébb!! Előreláthatólag 10-15 rész múlva bukkannak fel benne, de még nem biztos....lehet, hogy hamarabb, de az is lehet, hogy egy kicsit később!:) Szóval türelem!!:)
És amúgy láttátok a Carry You klipét??*-* Annyira aranyosak benne és annyira jó lett*-*
Azt hiszem ismét meghaltam *-*
De nem rizsázok többet, itt a rész:)
Demi szemszöge:
- Még egy utolsót! - nézett rám boci szemekkel Niall.
- Az előbb is ezt mondtad. - néztem rá unottan.
- Esküszöm! - tette jobb kezét szívére, mire szem forgatva indultunk el a hatalmas csúszda felé. Valójában örültem, hogy inkább vele mentem, mintha a többiekkel lennék. Ahogy a lányokon végig néztem bikiniben, az én önbizalmam valahova a béka feneke alá csökkent. Mindannyian annyira szépek, vékonyak és jól néznek ki, hogy az nekem már fáj. Mellettük egy rút kiskacsának érzem magam.
- Felkészültél? - fordult felém Niall már a csúszda tetején. A korláthoz léptem és úgy néztem le. Minden annyira pici volt, mintha minden az enyém lett volna.
- Nézd! - mutattam Perrie fele, aki vigyorogva integetett, kezében a telefonjával.
- Most mutogathatom magam megint. - tetetett felháborodást a szőkeség, mire nagyképűen fordultam felé.
- Hidd el, messziről csak még jobb a kép. - kacsintottam rá. - Most pedig gyere. - húztam magam mellé és integettünk a lentieknek. - Verseny! - kiáltottam el magam és szaladtam a hatalmas csőhöz. Persze szöszi se vesztegette az idejét, ő is megpróbált sietni, míg végül úgy indultunk el, hogy én a fenekemen ültem, Niall pedig hason jött utánam, a derekamba kapaszkodva. Nem mondom élmény volt a vízbe érkezés, főleg, hogy a potya utas teljes erővel a gerincembe fejelt.
- Soha többet ilyet. - segített felállni közbe fejét fájdalmasan simogatta.
- Nekem mondod?! - nyújtózkodtam egyet és nyöszörögtem. Lassan kisétáltunk a helyünkhöz, ahol a többiek kíváncsian néztek minket.
- Veletek meg mi történt? - nevetett Louis fejünk láttán.
- Soha nem megyek vele sehova. - néztem haragosan az ír srácra, aki csak vigyorgott és elkezdett enni valamit. Letelepedtem én is a többiektől egy kicsit arrébb, fülembe behelyeztem a fejhallgatóm a telefonon pedig elindítottam egy zenét és gondolkoztam.
Hogy kerültem én ide? Miért foglalkoznak velem ennyire a többiek? Miért ilyen közvetlenek? Sokkal egyszerűbb lenne minden, ha bunkók lennének velem. Imádom és szeretem őket, de így csak megnehezítik az életem. Nem elég, hogy suliba már így is mindenki erről beszél, de még azt akarják, hogy a végzős bálon is fellépjenek. Azt az egy estét szerettem volna úgy tölteni, hogy semmi felhajtás, csak anya, apa, Pez és én, de persze már semmi nem olyan, mint régen. Anya és apa csak akkor beszélnek, ha nagyon muszáj, Perrie meg híres lett. Neki már nincs olyan, hogy felhajtás nélkül, mert bárhova is megy mindenki lesi a kívánságát és lerohamozza őt egy képért vagy aláírásért.
- Minden rendben? - hajolt felém Eleanor. Lassan kihúztam fülemből a fülesem és felültem.
- Persze. - bólintottam könnyeim lassan letöröltem.
- Mond el nyugodtan. - bátorított egy mosollyal.
- Csak annyira rossz, hogy minden megváltozott. - vontam vállat, szemeim ismét a könnyek csípték.
- Megértem, nekem is így volt Louis-val. - húzta el a száját. - De hidd el, te sokkal szerencsésebb helyzetben vagy. Te legalább nem kapsz halálos üzeneteket. - hajtotta le a fejét. Ebbe bele sem gondoltam. A barátnőiknek tényleg sokkal rosszabb. Több ezren kívánják a halálukat, csupán azért, mert boldoggá teszik a fiúkat. Én pedig annyi miatt rinyálok, hogy a nővérem sztár lett, ami inkább jó.
- Sajnálom. - simítottam egyik kezem vállára.
- Semmi baj. - mosolyodott el - Csak mindig jusson eszedbe, hogy Perrie szeret téged és nincs olyan nap, amikor ne hozna szóba.
- Köszönöm. - túrtam fülem mögé egy hajtincset.
- Jaj, gyere ide! - nevetett fel, magához húzott és megölelt. Kuncogva viszonoztam kedvességét. Fura volt pont Eleanor-al beszélni ilyenekről, mert nem nagyon beszélgettünk még ezelőtt ilyen komoly témákról.
Ezek után pedig kezdetét vette a végtelen szórakozás. Az aqua parkban lévő összes csúszdát kipróbáltuk és olyan hangosak voltunk, hogy az valami lehetetlen. Sok kép is készült, amit nem tudtam mire vélni, de azért hoztam a formám és mindegyiken egy hülye fejet bevágtam.
Harry és Louis pedig hozták a saját formájukat. Először kaja csatát rendeztek, de nem ránk, hanem vettek sült krumplit és azt dobálták az emberekre. Ezen persze Niall felháborodott, hogy miért pazarolják a kaját. Ez után a megszólalása után pedig már mi is kaptunk egy pár cafatot. A lányokkal bosszút esküdtünk Niall-re, ami tíz percen belül meg is valósult. Mind a heten lányok egyszerre kezdünk közelíteni a szöszi felé, aki egyre hátrált és bele esett a vízbe. A többi srác kihasználva azt, hogy a medence szélén állunk belelöktek minket is, utána meg ugrottak ők. Olyan hullám partit csináltunk a csapkodásainkkal, hogy öröm volt nézni, ahogy a többi nép kimászik innen.
Annyit hülyéskedtünk, hogy már fájt az oldalam és a szám is a sok nevetéstől. De bátran kijelenthetem, hogy ez volt életem egyik legjobb napja.
Végül záróra után kilenckor mindannyian elmentünk visszaöltözni a rendes ruhánkba. Míg a többi lány a hajával babrált én inkább felfogtam egy kontyba és kisétáltam. Pechemre csak Malik volt itt, aki alapból száraz volt, mert a víz iszonya miatt nem nagyon ment egy medencébe se. Gondolom nem ez lehetett élete legjobb napja. Unalmasan dobtam le a földre a cuccom, majd mellé letelepedtem én is. Fájt mindenem, mozdulni is alig bírtam.
- Örülök, hogy meglettél. - lépett elém egy tornacipős srác, hangja rekedt volt. Felnéztem rá és ő is zavartan nézett rám.
- El tudom képzelni. - motyogtam az orrom alatt.
- Nem viccelek. - ült le hirtelen mellém. Nagy szemekkel néztem rá, hogy milyen közel volt. - Mindannyian aggódtunk érted. - fordította felém a fejét.
- De meglettem és nincs semmi bajom. - vontam vállat.
- Miért vagy ilyen ellenséges mindenkivel? - ráncolta homlokát értetlenül.
- Nem mindenkivel. - hajtottam le a fejem.
- Csak velem. - fejezte be a mondatom. Zavartan bólintottam, ujjaimmal szórakoztam. - Mi lenne, ha félre raknánk a csatabárdot? - hitetlenkedve emeltem rá a fejem. Nem gondolja, hogy képes leszek rá?
- Most csak viccelsz ugye? - néztem barna szemeibe.
- Mindenki örülne neki, főleg Perrie.
- Zayn, szerintem te is nagyon jól tudod, hogy miért viselkedünk így egymással. Ezen nem lehet változtatni! Perrie biztos, hogy örülne neki, de történtek olyan dolgok, ami miatt mi nem lehetünk barátok! - magyaráztam higgadtan.
- De meg lehetne próbálni. Csak akarnod kell!
- Én csak el akarok felejteni mindent! - néztem rá könnyes szemekkel. - Tudod, milyen rossz minden nap olyan emberek szemébe hazudni, akik fontosak nekem?
- Tudom, sajnos. - hajtotta le a fejét.
- Látod?! - emeltem fel fejét kezemmel és szemébe néztem. - Lássuk be, mi mindig is gyilkolni fogjuk egymást. - egy könnycsepp gördült végig arcomon.
- Ti ketten vagytok és nem ég semmi? - szólalt meg hirtelen Harry. Ijedten hajtottam le a fejem.
- Vannak még csodák. - szólt rekedtes hangon a mellettem ülő srác.
- Örülök, hogy beszéltetek végre veszekedés nélkül. - szólt örömittas hangon Perrie. Még több könny folyt végig arcomon, ahogy hallottam milyen boldog. Miért kell ennyire felfújni ezt az egészet? Vettem egy mély levegőt, szemeim lehunytam és próbáltam megnyugtatni magam.
- Na és miről ment a susmus? - kérdezte Niall, én pedig nem bírta tovább.
- Semmiről. - néztem fel rájuk piros szemekkel. Értetlenül néztek rám, majd gyorsan felpattantam és elszaladtam. Nem érdekelt, hogy kiabáltak utánam én csak szaladtam. Szerencsére a telefonom a zsebemben volt és egy kisebb bokor mögé bebújva tárcsázni kezdtem.
- Demi, mi újság? - szólt bele jókedvűen Taylor. Összeszedve minden erőmet és hangomat megszólaltam:
- Segítened kell!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése