9. Végzősbál?!

Sziasztok:) Tudom megint sokat késtem, de jön az év vége és sokat kell tanulnom h ne húzzanak meg töriből=/ Jelenleg is azon vagyok, hogy tanulok, csak sikerült egy kis pihit tartanom, úgyhogy gondoltam felrakom a részt:) /bár nem tudom, hogy olvassa-e valaki a blogom O.o/

De amúgy a múlthét hétvégém arra szántam, hogy megírtam a részeket előre, és örömmel közlöm, hogy a HUSZADIK részben bukkan fel az Union J és mindenki más, akik azok után fontos szerepet fognak játszani a történetben!!:D Szóval kitartás, és már csak 11 részt kell várni ezen kívül, amiben még lesznek elég izgalmas fordulatok, de abban nagy szerepet is játszik, hogy kapok-e komikat vagy nem, mert az előzőhöz sem kaptam egyet sem=/ De nem akarok sokat rizsázni, mert nem hiszem, hogy ezt a részt olvassa valaki, meg mennem kell tanulni, szóval puszi pá♥

Jah, és aki megakar egy picikét is jobban ismerni, gondoltam megosztom veletek, hogy kezdtem egy "blog" félét, amiben a véleményem, az életem és ilyeneket írok le:) Ha van kedve nézz be:) Igaz még csak nem rég kezdtem, de azért örülnék ha benéztétek:) Ide kattintva bekukkanthatsz:)

- Szerintem tuti járnak. – hallottam valaki suttogását ágyam mellől.

- Perrie azt mondta, hogy csak barátok. – szólalt meg egy lány hang. Tény, hogy kora reggel nem épp jó a fülem és nem tudom beazonosítani ki kicsoda.

- Ez azért többnek tűnik, mint barátság, nem gondolod? – szólalt meg ismét a srác.

- Mi lenne, ha ezt odakint vitatnátok meg? – szólaltam meg nyűgösen, de szemeim nem nyitottam ki.

- Te fel vagy? – lepődött meg a lány.

- Nem, csak álmomba beszélek. – motyogtam, szemeimet lassan kinyitottam. A hirtelen jött fény nagyon idegesített, de legalább rájöttem, hogy a két zaklatóm Jade és Niall. – Mit szeretnétek? – néztem rájuk.

- Öltözz és megyünk. – mosolygott Jade.          

- Mégis hova? – ráncoltam homlokom rosszallóan.

- Vásárolni. – ujjongott Niall.

- Nem gondoltam volna, hogy egy fiú ennyire örül a vásárlásnak. – szólalt meg mellettem Taylor, mire Niall mérgesen nézett ránk.

- Mégis mit akartok venni? – tértem vissza Jade-hez.

- Báli ruhát.

- Az meg minek? Díjátadótok lesz vagy mi? – néztem rájuk értetlenül.

- Nem, de neked végzős bálod. – húzogatta vigyorogva szemöldökét Niall. A végzősbál. Teljesen kiment a fejemből. El sem hiszem, hogy eljutottam idáig.

- Nem. – dőltem vissza párnáim közé és magamra húztam a takaróm.

- Nem ismerjük azt a szót, hogy nem. – ugrott rám Jade.

- Szállj le, dagadt vagy. – próbáltam lelökni magamról, több-kevesebb sikerrel.

- Anyukád esetleg. – vette le fejemről a pajzsom és csikizni kezdett. Nem hagytam magam, ezért én is megtámadtam a hasát, amiről tudom, hogy a gyengepontja. Ezt a mellettem fekvő srác nem hagyhatta annyiba, hogy felköltöttük, ezért mindkettőnket megtámadott, mellé még Niall is beszállt. Nem mondom, kellemes hangokat adtunk ki Jade-el és egy szép kis ébresztőt csináltunk a szomszédoknak is.

- Emberek mi van itt? – nyitott be Perrie, mire Jade annyira megijedt, hogy leesett az ágyról és magával rántott engem is és hangos nevetésben törtünk ki mindketten. A srácok meg nem, hogy segítettek volna, inkább röhögtek és rám feküdt hassal Tay, rá pedig Niall.

- Nagy a rakás, de kicsi a tartó elem. – nyögte ki nehezen Jade.

- Piramis! – kiáltott fel Harry, ahogy belépve a szobába meglátott minket és ő is ránk ült.

- Eltöritek a bordám, gyerekek. – nyögtem fel most már én is.

- Srácok leszállni róluk! – vette át Pezz a féltő nővér szerepét és mérges arccal nézett a fiúkra. Nekik sem kellett több egyből felálltak és segítettek felkelnünk, de nővérem csúnya nézését egyikük sem úszta meg.

- Nos, készen állsz? – karolt át fél kézzel Harry.

- Te tuti nem jössz! – ráztam fejem és kibújtam öleléséből.

- Valakinek el kell fuvarozni. – vigyorgott.

- És az nekem is menni fog. – jött be Zayn.

- Harry, téged választalak! – fordultam a göndör felé.

- Demi, ez nem a Pokemon. – bökött oldalba Jade.

- Kapsz 20 percet elkészülni! – nézett rám komoran Pezz, majd kitessékelt mindenkit a szobámból, kivéve persze Taylor-t.

- Segítened kell. – öleltem meg nyávogva.

- Nézd a jó oldalát. – tolt el magától – Így legalább egy kis időt együtt tudtok tölteni Perrie-vel. – mosolygott.

- De ott lesz Zayn is. – motyogtam mérgesen.

- Meg Jade és Niall. – forgatta meg szemeit, bár tudja, hogy ők nem zavarnak, mert bírom őket. – Menj, mert így sose készülsz el. – tolt be a fürdőbe és rám zárta az ajtót. Komolyan rendes barátom van.

Eddig benntartott levegőmet kifújtam és neki láttam a reggeli készülődésemhez. Gyorsan lefürödtem, fogat mostam, egy kis sminket felraktam, a hajam pedig enyhén begöndörítettem egy sütővas segítségével. A tükörbe megnézve nem is lett olyan rossz, mint amilyenre számítottam, majd egy törülközőbe bugyolálva visszamentem a szobába. Tay már az ágyon hasalt, előtte a laptop. Érkezésemre felkapta a fejét és fürgén mért végig.

- Csinos. – nyalta meg ajkait.

- Kuss! – kaptam fel egy párnát a földről és hozzávágtam. Nevetve védte ki próbálkozásom és visszamerült a világháló rejtelmeibe. Amíg ő azzal foglalkozott bementem a gardróbomba és a ruhák közt kezdtem el kutakodni.

Tíz perc elteltével segítségkérően rohantam ki az ágyamon fekvő sráchoz, immár fehérneműben.

 - Melyik? – álltam meg előtte, kezemben két szettel. Gondolkodva nézett végig először a kék egybe ruhán, majd a nadrág-ujjatlan szetten.

- Nadrág, Niall-nek tetszeni fog a felsőd. – kacsintott nevetve, mire kuncogva ráztam meg a fejem. Visszasiettem a gardróbba, a ruhát visszaakasztottam eredeti helyére, míg a sötétkék hosszúszárú nadrágot magamra kaptam és hozzá az ’I love hamburger’- es atlétát is. Cipőnek egy fehér tornacipőt választottam, amelynek külső oldalán egy piros szív található. Kezemre még csúsztattam egy nagy karkötőt, míg bal csuklómra a Jade-től kapott pillangós órát tettem. Végül egy kistáskába beleraktam a telefonom, az irataim és pénzt és átdobtam magamon és kész voltam.

- Megfelel? – léptem ki Taylor elé.

- Tökéletes! – mutatta fel hüvelykujját és felállt eddigi helyéről. Szemem forgatva haladtam el mellette, közbe felkaptam egy leopárd mintás Rayband szemüveget az egyik szekrényemről és elhagytuk a szobám.

Nem tudom mennyi lehetett az idő, de a hangokból ítélve nem épp korán van. És ezt honnan tudom? Onnan, hogy Perrie hangos nevetését lehetett hallani, és amikor itthon van, ezt dél előtt sose szokott megtörténni.

- Jó reggelt. – léptem be a konyhába, ahol a többiek voltak.

- Azt hittem visszaaludtál. – csodálkozott nővérem.

- Bizonyos személy nem hagyta. – néztem szúrós szemekkel Taylor-ra, aki csak kezeit maga elé emelte védekezés képen.

- Nem csináltam semmit. – rázta fejét – De én lépek. –sétált elém.

- Ne vigyünk el? – néztem fel rá, mire csak megrázta a fejét.

- Vigyázz magadra picur. – puszilta meg a homlokom, kezeim nyaka köré tekertem és egy cuppanósat nyomtam arcára.

- Te is Teddy. – motyogtam kuncogva.

- Sziasztok. – intett a többieknek, majd az asztalról felkapva egy müzlit el is viharzott.

- Nos, mi a mai terv? – fordultam a többiek felé, akik csak bagoly szemekkel néztek rám. – Mi van? – ráncoltam homlokom értetlenül.

- Mióta vagytok együtt? – szólalt meg először Harry.

- Nem járunk. – ráztam meg a fejem.

- Először este kézen fogva jöttök le az emeletről, utána felmentek és elég fura nyögések és nevetések szűrődnek ki a szobádból, ma ölelkezve keltek és most pedig úgy búcsúzkodtok, mint akik meghalnak egymás nélkül. – nézett rám értetlenül Zayn.

- Szóval itt tuti több van, mint barátság. – nézett rám gyanakvóan Pezz.

- Több mint barátság, kevesebb, mint szerelem. – vontam vállat. Ezt a témát már ezerszer át rágtuk Taylor-al, de mindig ide lyukadunk ki. Nem tudunk másként nézni egymásra. Ő nekem a második bátyám.

- Mióta ismeritek egymást? – kérdezte Niall.

- Azt hiszem kiskorunk óta. – vigyorodtam el.

- A két pisis. – horkantott fel Perrie, mire elnevettem magam. A sok szép emlék egy csapásként söpört végig rajtam. Mindig a nyakán lógtunk és egyszer titokba vele aludtunk egy ágyba és öt évesen még nem épp a szobatisztaságunkról voltunk híresek, így oda pisiltünk.

Egy gyors reggeli után végül kocsiba pattantunk. Sajnos a fiúkat sem hagyhattuk itt, ezért Niall, Harry és Zayn is jött velünk. Reménykedtem, hogy lassan tűrni fognak, és nem szólnak bele, de be kell vallani….. rosszabbak, mint a lányok.

*  *  *  *  *  *

- A másik sokkal jobb. – rázta a fejét Harry.

- Szerintem meg ez tökéletes. – vigyorgott Jade és Perrie.

- Egyetértek velük. – bólogatott Niall helyeslően a két lány véleményére. Szinte már a hajam téptem, annyi ruhát felpróbáltattak velem, de mindig volt valami kifogás. Szerencsére Zayn nem szólt bele, inkább csak unottan feküdt a földön (?) és a plafont bámulta.

- Akkor ez lesz. – forgattam meg szemeim és visszasétáltam a próbafülkébe. Kis szenvedés árán igaz, de sikerült levennem magamról a meseszép ruhát, majd visszaöltöztem az utcai szerelésembe. Mire kiléptem a fülkéből addigra drágalátos nővérem már ki is fizette a ruhát. Már kezdtem megkönnyebbülni, hogy ennyi volt a vásárlás, de nagyot tévedtem. Perrie mindig is arról volt híres, hogy imád vásárolni.

Ezzel nem is lenne nagy baj, de ha együtt megyünk, akkor ott rendszerint mindig nagy viták vannak. Tudni illik az ízlésünk teljesen eltér. Míg ő a 90-es évek és a hippi stílusért és a cipőkért van oda, addig én inkább a keresztes, szegecses, masnis, bajuszos cuccokért rajongók már vagy 5 éve. Ezen pedig általában összekapunk.

Az üzleteket sorra szeltük csakhogy a ruhámhoz találjunk egy normális cipőt, amiért én nem rajongtam. Nem nagyon szeretek magas sarkúban flangálni, főleg nem annyi ember előtt, amennyi a suliban lesz. Végül is este hatra sikeresen megvettünk mindent, sőt még többet is. A biztonság kedvéért Jade vett magának 3 masnis kiegészítőt, Zayn egy új bőrdzsekit, Harry két kukás sapkát, Niall vett nekünk vacsit és Pezz vett magának két pár cipőt, míg én kaptam egy magas sarkút és vettem egy szegecses pulcsit. Azt hiszem jól összehoztuk ezt.

*  *  *  *  *  *

A nappaliban ülve fogyasztottuk a vacsoránkat, most már kiegészülve a többi bandataggal és barátnőikkel. Néhányan a kanapén ültünk, és van, aki a földön telepedett le és egy bugyuta filmet néztünk. Mondjuk engem lefoglalt és csak a végén eszméltem fel, akkor is, amikor a telefonom megcsörrent. Sietve álltam fel Niall mellől és mobilom fölkapva mentem a konyhába.

- Igen? – vettem fel, meg sem nézve, hogy ki az.

- Szia, Brooklyn vagyok. – szólt a vonal túlsóvégén egy nyávogós hang.

- Mit szeretnél? – tértem a lényegre.

- Megkérdezted a nővéred a bálról? – nyávogott tovább, amitől kirázott a hideg.

- Teljesen kiment a fejemből. – hajtottam le a fejem.

- Akkor ideje lenne, ha megkérdeznéd, mert akkor úgy alakítjuk az estét.

- Ha annyira fontos neked, akkor miért nem kérded meg te?

- Mert a te testvéred és nagyon jól tudod, hogy nem bírom, mert elvette a barátomat. – nagyképűsége még a telefonon is áthallatszódott.

- Brooklyn, ugye tudod, hogy Zayn sosem volt a barátod és soha nem is lesz? – világosítottam fel.

- Ne légy abba olyan biztos. A bálon, majd teszek róla, hogy engem szeressen és ne a te vinnyogó nővéredet. – előjött az utálatos perszóna, akit ki nem állhatok.

- Még mindig csak egy szőke lotyó vagy. – motyogtam idegesen és bontottam a hívást. Én se rajongok azért, hogy Perrie Zayn-el jár, de senki nem sértegetheti őket nyilvánosan, csakis én! Idegesen túrtam hajamba és visszasétáltam a többiekhez. Jöttömre mindannyian felém fordultak és kíváncsian néztek rám.

- Minden rendben? – mosolygott Danielle. Elgondolkozva néztem rá és azon töprengtem, miként kezdjek bele mondani valómba, vagyis inkább kérdeznivalómba.

- Demi, megijesztesz. – lépett mellém Louis és átkarolta a vállam. Rámosolyogtam, mire elhúzott a dohányzóasztalig és leültünk rá. Még az előbbinél is kíváncsiabban néztek rám, így muszáj volt megszólalnom.

- Szóval. – kezdtem bele, de el is akadtam.  – Tudjátok lesz a végzős bál. – ujjaimat piszkáltam.

- Egy lány életében az egyik legfontosabb dolog. – vágott közbe Eleanor.

- Igen. – helyeseltem – Általában szokott lenni élő zene is. Mindig más. Akik ismertek. – dadogtam, ugyanis gőzöm nem volt, hogy mit kéne mondanom.

- Ezzel mind tisztában vagyunk, de mit szeretnél kihozni belőle? – nézett rám Leigh-Anne.

- Szóval a suli és a diákok szeretnék, ha a mostani bálon fellépne a One Direction és a Little Mix. – böktem ki végül. Idegesen játszottam hajam végével és vártam a reakciókat. Vagyis egy reakciót, ami persze nem történt meg.

- Ez nagyszerű lenne. – ujjongott Pezz.

- Nekünk is ruhát kéne venni akkor, nem? – szólalt meg Jesy. Könnyeimmel küszködve néztem nővéremre. Neki már megvolt az ő végzősbálja, miért akarja elvenni most az enyémet? Nem volt elég az álmom még ettől is meg akar fosztani?

- Demi, te nem is örülsz? – simította combomra a kezét Perrie.

- Dehogynem! – egy mosolyt erőltetve néztem fel rá, szemeiben a kétségbeesés tükröződött.

- Nem úgy tűnsz. – motyogta szomorúan.

- Örülök, csak…. – félbehagytam a mondatot. Nem akartam ünneprontó lenni.

- Csak mi? – kérdezett rá.

- Csak szerettem volna, ha ez az este rólam szólna. – vontam vállat, szemeim csípték a könnyek.

- Ne butáskodj, ez rólad fog szólni! – meg akart ölelni, de elhúzódtam tőle és lassan felálltam.

- Nem Perrie. – ráztam a fejem. – Ez a One Direction-ról és a Little Mix-ről fog szólni. – egy könnycsepp futott végig arcomon, majd felszaladtam a szobámba. Magamra zártam a szobaajtót és a fürdő ajtót is, majd elővettem a mobilom és a fülhallgatóm és befeküdtem az ágyba. Gyorsan írtam egy üzenetet Brooklyn-nak:

Ott lesznek. Remélem most boldog vagy-.-

Ezt elküldve elindítottam egy zenét és a párnámat szorongatva feküdtem és sírtam. Nem sokkal később telefonom pityegése jelezte, hogy SMS-em jött.

Ne tudd meg mennyire;D Brook♥

Hánynom kell ettől a nőtől, de komolyan. Mindig ott tesz keresztbe ahol csak tud, puszta féltékenységből. Mégis azt hiszem most szúrt ki velem a legjobban.

Egy újabb sírógörcs tört rám, ahogy végig gondoltam, hogy ő volt az egyik legjobb barátnőm, mégis 3 éve azon vagyunk, hogy keresztbetegyünk egymásnak. Szép kis emlékek nem mondom. Végül sikerült magam álomba sírni.

Komizz!!;)

8. Szokásos este

Sziasztok!:) Nem tudom még ki olvassa a részeket, de azért felrakom:')

- Előbb vagy utóbb el kellesz mondanod neki. – ölelt magához szorosan Taylor.

- Inkább utóbb. – motyogtam a mellkasába és arcomat is oda dörgöltem. Hálás voltam neki, hogy ahogy felhívtam eljött értem és haza hozott, meg persze, hogy meg is hallgatott. Nem tudom, mit csinálnék, ha ő nem lenne. Azt hiszem még soha nem bíztam egy fiúban sem úgy, mint benne. Olyan, mintha csak a bátyám lenne. Egy szerető, gondoskodó báty.

Ezt a gondolatmenetemet a bejárati ajtó csapódása zavarta meg, meg a hangos beszéd. Tudtam, hogy beszélnem kell Perrie-vel, és hogy a fejmosás most sem marad el.

- Gyerünk. – állított fel nehezen Tay, amin csak nyögtem és kezébe csúsztatva a kezem indultunk el.  A lépcsőn még a szokottabbnál is lassabban vonszoltam le magam, de egy erős lökéstől a hátamon hamar leértem. Gyilkos szemekkel néztem a mögöttem álló srácra, aki csak előre irányított egyenesen a konyhába, de a kezünket még mindig nem engedtük el.

- Sziasztok. – léptem be a helységbe, ahol az asztalnál ült Perrie és Zayn. Reméltem, hogy az utóbbi nem lesz itt, de hát nem tudok mit csinálni.

 - Demi! – visított fel nővérem a hangom hallatán, majd végig nézett rajtam és Taylor-on és az összekulcsolt kezünkön. Ezt megismételte vagy négyszer, mire újra megszólalt. – Ti együtt vagytok? – mosolyodott el boldogan. Egymásra néztünk Tay-al, mire egyszerre tört ki belőlünk a nevetés. Ez persze nem Perrie ellen volt, csak már annyiszor hitték, azt hogy együtt vagyunk, hogy már csak nevetni tudunk rajta.

- Bocs, Perrie. – szólalt meg két nevetés közt Tay, de nem tudta tovább folytatni.

- Mi ebbe a vicces? – nézett ránk, mint a hülyékre szokás.

- Mindenki azt hiszi, hogy járunk, de csak barátok vagyunk. – hagytam abba a nevetést és megvontam a vállam.

- Ne csodálkozzatok, ha úgy is viselkedtek. – szólalt meg Zayn.

- Kösz, a hasznos infót. – kacsintottam rá egy műmosoly kíséretében.

- Megint kezdődik elölről? – nézett rám nyűgösen Pezz.

- Abba se maradt. – szólaltunk meg egyszerre a barátjával, mire ijedten néztünk egymásra.

- Ez kísérteties volt. – motyogta Taylor.

- Amúgy hova tűntél, drágalátos húgocskám? – nézett rám mérgesen Perrie. Ezen a válaszon még valójában nem gondolkoztam, szóval gyorsan ki kellett találnom valamit. Segítségkérően néztem Malik-ra, majd az időre, mire eszembe jutott egy hihető történet.

- Én mondtam, Zayn-ek, hogy mondja meg nektek, hogy Taylor-hoz kell mennem. – néztem nővérem szemébe.

- És miért szaladtál el?

- Mert késésben voltam. – vontam vállat. Lassan átgondolta az egészet, de szemében láttam, hogy bevette azt, amit mondtam, és kicsit mérgesen fordult barátja felé.

- Miért nem szóltál? – támadta le hirtelen, amire a kreolbőrű srác meglepetten nézett barátnője kirohanására. Taylor-al a hátam mögött lepacsiztunk a sikeres terv elérésében.

- Sziasztok, gyerekek. – jött be anya mosolyogva és egy puszit nyomott Perrie arcára, míg engem jó szorosan magához ölelt. – Annyira sajnálom kicsim. – motyogta, sírástól rekedtes hangon.

- Én is. Nem akartam úgy viselkedni. – suttogtam, már majdnem sírva.

- Örülök, hogy épségbe meglettél. – nyomott egy puszit arcomra. – És mondd csak, hol aludtál? - húzódott el tőlem, szemeit megtörölte.

- Apánál. – néztem rá félve. Arca elkomorult és nyelt egy nagyot.

- Értem. – bólintott – Nos, jó éjszakát gyerekek. – szedte össze cuccait, majd felsietett az emeletre.

- Ebből nagy vita lesz. – ölelt át fél kézzel Perrie, mire csak helyeslően bólintottam.

- Na jó, mi mentünk. – néztem a hűtőben kotorászó Taylor-ra, aki a mondatom hallatán egy doboz jégkrémmel bukkant fel. – Ti meg viselkedjetek jól. – fordultam nővérem felé. – Tudod, vékonyak a falak. – cukkoltam, mire a vállamra csapot – Jó éjszakát nektek. – nyomtam egy puszit homlokára és magam után húzva a jégkrémes srácot siettünk fel a szobámba. Azt persze nem hagyhattam ki, hogy anya szobájából nem épp kellemes hang ütötte meg a fülem. Nyilvánvaló, hogy apával beszélt.

- Szokásos menet? – nézett rám kérdőn Taylor.

- Igen. - bólintottam egy nagyot, mire már egyből ment a gardróbomba és elővette az itt lévő ruháját és minden bejelentés nélküli megszabadult pólójától majd farmerétől és magára kapta a kosaraz rövid gatyáját, aminek a tetején kilátszódott kék boxere. Tekintetem feljebb csúsztattam tökéletes felsőtestére. Nem tagadom tényleg helyes srác, főleg a kockás hasával, de rájöttünk, hogy nem bírnánk együtt lenni. Mindketten úgy tekintünk egymásra, mint a testvérekre.

- Mi a véleményed? – húzogatta szemöldökét, ahogy látta, hogy őt nézem.

- Azt hiszem egyre jobb kondiban vagy. – bólintottam elismerően – Szálkás majom. – nyújtottam rá a nyelvem. Gonoszan nézett rám és elkezdett felém közelíteni. Amikor már elég közel állt felkapott vállára, elsétált velem az ágyamig és rádobott, majd hihetetlen erővel kezdett el csiklandozni. Nagyon jól tudta a gyenge pontjaimat, annyiszor elszórakoztunk már ezzel. A kínzásomat nem lehetett szó nélkül hagyni, ezért hangos sikításban fejeztem ki nem tetszésemet. Anya ehhez már hozzá szokott a hónapok alatt, de Perrie-nek ez új lehetett, de jelen pillanatban nem tudtak érdekelni. Próbáltam megvédeni magam a felém tornyosuló srác karjai elől, de hiába ütögettem nem használt semmit.

- Van még mondani valód Edwards? – fogta le mind két csuklómat fejem mellé.

- Nincs. – nevettem és engedett szorításából.

- Reménykedtem is. – puszilta meg az arcom, majd lemászott rólam. Szétterülve az ágyon próbáltam lenyugtatni gyakori légzésemet. Amint ez sikerült felálltam és levettem felsőmet és gatyámat, helyette felvettem az alvós pólóm és a picsa gatyám, amibe aludni szoktam, közben Tay a laptopokat berakta eredeti helyére és minden készen állt a mi kis szokásos közös esténkre. Levágódtam keresztbe az ágyra, mellém ő és mindketten bele mélyedtünk a világ történéseibe.

Az ilyen estéken az szokott történni, hogy amíg ő valamilyen lányt szédít, addig én vagy Pezz-el, vagy Jade-el, vagy Niall-el és Harry-vel szoktam beszélni, vagy a titokzatos sráccal. De mivel az első négy személy ki volt lőve, mert nemrég még együtt voltunk, így maradt az utóbbi. Először azért felmentem face-ra, ahol egyből letámadott Becky és  Niall.

Niall Horan: Mi az kislány, csak nem meglettél?:o

Demi Edwards: Nem tudom, miről beszél urasága:o

Niall Horan: Hát kend arról, hogy eltűnt asszonysága.

Demi Edwards: Ez teljességgel lehetetlenˇ^ˇ

Niall Horan: Most komolyan hova lettél?:o Aggódtam érted:$

Demi Edwards: Juj:$ Ugye tudod, hogy imádlak Manóm?:$$♥

Niall Horan: Én is imádlak Smiley:$$♥

Mosolyogva olvastam üzenetét és tovább beszélgettünk. Félreértés ne essék, nincs semmi köztem és Niall közt, csupán mindketten olyan személyek vagyunk, akik szeretet hiányban szenvednek és egymáson éljük ki az ilyen pillanatokat. Persze, ha valaki elolvasná, az egész beszélgetésünket nem mondaná meg róla, hogy csak barátok vagyunk, de ezt imádom benne. Olyan közvetlen, dilis és hétköznapi srác, hogy nincs még egy hozzá fokható. És a bandából vele jövök ki a legjobban az elejétől fogva.

A folytonos üzenet bombától leszámítva beléptem az e-mail-embe, ahol már várt egy olvasatlan üzenetem:

 Szerinted az normális, ha egy teknős bele mászik a gitáromba?O.o

Nem tudom, miért lehet jó hely neki, de van egy sejtésem, hogy az

őrült húgom elől bujkál.

Elnevettem magam, ahogy elolvastam az üzenetet, mire Taylor is kíváncsian nézett a gépemre, és ahogy elolvasta ő is nevetni kezdett.

- Szegény teknőst sajnálom. – bökött oldalba, majd visszafordult a saját gépéhez, és ha jól láttam épp egy Veronica nevű lánnyal beszélgetett. Mosolyogva kezdtem el pötyögni a választ.

Ne bántsd szegény lányt, mert én is egy kis húg vagyok!:P

Amúgy én ismerek egy teknős imádót, szóval, ha segítségre van szükséged, akkor szólj, és lehet, tehetek valamit az ügy érdekében!;) Hé, de amúgy nem lehet, hogy szegény állatka előled bujkál?:o Fél, hogy megeszed, vagy valami hasonló.

Mosolyogva küldtem el a választ, amire két perccel később, már jött is a következő üzenet.

Valaki nagyon gonosz ma, miss. Húgocska:p És képzeld, nem előlem bujkál, mert rám csak tapadni tudnak a csajok!;)

Na jó, a nagyképűségemet félretéve a húgom valami hülye ruhába öltöztette be. O.o Szóval jól jönne a barátod segítsége, ha csak nem szeretnéd, hogy ez a védtelen kis teki az elmegyógyintézetben végezze.

Hát sajnos nem tudok mit tenni, mert az ismerősöm nagyon elfoglalt mostanság.

Szóval elnézésedet kérem Mr. Ego kapitány!:/ Ha másban esetleg a segítségedre lehet, akkor csak szólj!:D

Hmm, ego kapitány?:o Honnan tudtad, hogy mindig is kapitány akartam lenni?

És köszönöm szépen a drágalátos segítség készségedet, majd valamikor rád csörgök ennek ügyében;D

Onnan tudtam, hogy az álmaidban járkálok és minden kis titkodról tudok!:3

Amúgy csak gondolatolvasó vagyok.:o És rendben, várom a hívásodat!;)

De ha ott járkálsz légyszí, húzd le a cipőd, hogy ne legyenek

piszkosak a fantáziáim:$

Amúgy viccet félretéve, milyen volt a napod?:D Az enyémet már  tudod, hogy egy teknőssel birkóztam a gitáromban :’D

Hmm, ennyire rossz vagy, hogy olyanokra gondolsz?:o

Amúgy köszönöm kérdésed elég mozgalmas:D Bár én nem harcoltam egy teknősselL

Talán azok, de shhh!:o

Háhá, én igen:D Nos mesélj, te mit csináltál.

Mert egyeseknek jól megy.:p

Hát, először suliba szenvedtem, ahonnan sikerült ellógnom nővéremnek hála, utána meg nagy csapatostól megtámadtunk egy aqua parkot:D

Nekem a tesóm, miért nem ilyen jó fej?:o

Hát látom, egyeseknek is bejött az élet!:D De amúgy jók vagytok, hogy ilyenkor mentek strandra.:’D

Figyelj, aki megteheti….:D

Valamikor muszáj:D Csak ilyenkor ér rá nővéremJ De ne tudd meg, hogy mit leműveltünk…xD

Ezt úgy mondod, mintha a tesód valami fontos vagy híres ember lenne.xD

Na de mesélj, drága ego királynőnk;)

- Ha te azt tudnád. – motyogtam miközben néztem a képernyőt.

- Mi a baj? – ölelt át Tay.

- Semmi. – mosolyogtam rá. – Köszönöm, hogy itt vagy velem. – öleltem meg,

- Téged mi lelt jó asszony? – nevetett fel, de azért magához húzott – Erre valók a barátok. – puszilta meg fejem búbját.

- A legjobbak. – pusziltam meg mellkasát, majd mindketten visszafordultunk a saját beszélgető partnerünkhöz és tovább folytattuk azt, amit elkezdtünk.

Elmeséltem szinte mindent a mai napról levelező társamnak. Nem tudom ki ő, de mégis úgy érzem, benne megbízhatok.

Nem tudom meddig beszélgettünk, de szemeim kezdtek ólom súlyúak lenni, mire a következő emlékem az volt, hogy álmomba próbálom elképzelni, hogy milyen is lehet Ő.

7. Vannak még csodák

Sziasztok!^^ Sikerült meghoznom a következő részt, és remélem tetszeni fog:)
És az előzőrészhez szóló komihoz kapcsolódva: Az union j szerepelni fog a blogban, csak még egy kicsit odébb!! Előreláthatólag 10-15 rész múlva bukkannak fel benne, de még nem biztos....lehet, hogy hamarabb, de az is lehet, hogy egy kicsit később!:) Szóval türelem!!:)
És amúgy láttátok a Carry You klipét??*-* Annyira aranyosak benne és annyira jó lett*-* 

Azt hiszem ismét meghaltam *-*
De nem rizsázok többet, itt a rész:)

Demi szemszöge:

- Még egy utolsót! - nézett rám boci szemekkel Niall.
- Az előbb is ezt mondtad. - néztem rá unottan.
- Esküszöm! - tette jobb kezét szívére, mire szem forgatva indultunk el a hatalmas csúszda felé. Valójában örültem, hogy inkább vele mentem, mintha a többiekkel lennék. Ahogy a lányokon végig néztem bikiniben, az én önbizalmam valahova a béka feneke alá csökkent. Mindannyian annyira szépek, vékonyak és jól néznek ki, hogy az nekem már fáj. Mellettük egy rút kiskacsának érzem magam.
- Felkészültél? - fordult felém Niall már a csúszda tetején. A korláthoz léptem és úgy néztem le. Minden annyira pici volt, mintha minden az enyém lett volna.
- Nézd! - mutattam Perrie fele, aki vigyorogva integetett, kezében a telefonjával.
- Most mutogathatom magam megint. - tetetett felháborodást a szőkeség, mire nagyképűen fordultam felé.
- Hidd el, messziről csak még jobb a kép. - kacsintottam rá. - Most pedig gyere. - húztam magam mellé és integettünk a lentieknek. - Verseny! - kiáltottam el magam és szaladtam a hatalmas csőhöz. Persze szöszi se vesztegette az idejét, ő is megpróbált sietni, míg végül úgy indultunk el, hogy én a fenekemen ültem, Niall pedig hason jött utánam, a derekamba kapaszkodva. Nem mondom élmény volt a vízbe érkezés, főleg, hogy a potya utas teljes erővel a gerincembe fejelt.
- Soha többet ilyet. - segített felállni közbe fejét fájdalmasan simogatta.
- Nekem mondod?! - nyújtózkodtam egyet és nyöszörögtem. Lassan kisétáltunk a helyünkhöz, ahol a többiek kíváncsian néztek minket.
- Veletek meg mi történt? - nevetett Louis fejünk láttán.
- Soha nem megyek vele sehova. - néztem haragosan az ír srácra, aki csak vigyorgott és elkezdett enni valamit. Letelepedtem én is a többiektől egy kicsit arrébb, fülembe behelyeztem a fejhallgatóm a telefonon pedig elindítottam egy zenét és gondolkoztam.
Hogy kerültem én ide? Miért foglalkoznak velem ennyire a többiek? Miért ilyen közvetlenek? Sokkal egyszerűbb lenne minden, ha bunkók lennének velem. Imádom és szeretem őket, de így csak megnehezítik az életem. Nem elég, hogy suliba már így is mindenki erről beszél, de még azt akarják, hogy a végzős bálon is fellépjenek. Azt az egy estét szerettem volna úgy tölteni, hogy semmi felhajtás, csak anya, apa, Pez és én, de persze már semmi nem olyan, mint régen. Anya és apa csak akkor beszélnek, ha nagyon muszáj, Perrie meg híres lett. Neki már nincs olyan, hogy felhajtás nélkül, mert bárhova is megy mindenki lesi a kívánságát és lerohamozza őt egy képért vagy aláírásért.
- Minden rendben? - hajolt felém Eleanor. Lassan kihúztam fülemből a fülesem és felültem.
- Persze. - bólintottam könnyeim lassan letöröltem.
- Mond el nyugodtan. - bátorított egy mosollyal.
- Csak annyira rossz, hogy minden megváltozott. - vontam vállat, szemeim ismét a könnyek csípték.
- Megértem, nekem is így volt Louis-val. - húzta el a száját. - De hidd el, te sokkal szerencsésebb helyzetben vagy. Te legalább nem kapsz halálos üzeneteket. - hajtotta le a fejét. Ebbe bele sem gondoltam. A barátnőiknek tényleg sokkal rosszabb. Több ezren kívánják a halálukat, csupán azért, mert boldoggá teszik a fiúkat. Én pedig annyi miatt rinyálok, hogy a nővérem sztár lett, ami inkább jó.
- Sajnálom. - simítottam egyik kezem vállára.
- Semmi baj. - mosolyodott el - Csak mindig jusson eszedbe, hogy Perrie szeret téged és nincs olyan nap, amikor ne hozna szóba.
- Köszönöm. -  túrtam fülem mögé egy hajtincset.
- Jaj, gyere ide! - nevetett fel, magához húzott és megölelt. Kuncogva viszonoztam kedvességét. Fura volt pont  Eleanor-al beszélni ilyenekről, mert nem nagyon beszélgettünk még ezelőtt ilyen komoly témákról.
Ezek után pedig kezdetét vette a végtelen szórakozás. Az aqua parkban lévő összes csúszdát kipróbáltuk és olyan hangosak voltunk, hogy az  valami lehetetlen. Sok kép is készült, amit nem tudtam mire vélni, de azért hoztam a formám és mindegyiken egy hülye fejet bevágtam.
Harry és Louis pedig hozták a saját formájukat. Először kaja csatát rendeztek, de nem ránk, hanem vettek sült krumplit és azt dobálták az emberekre.  Ezen persze Niall felháborodott, hogy miért pazarolják a kaját. Ez után a megszólalása után pedig már mi is kaptunk egy pár cafatot. A lányokkal bosszút esküdtünk Niall-re, ami tíz percen belül meg is valósult. Mind a heten lányok egyszerre kezdünk közelíteni a szöszi felé, aki egyre hátrált és bele esett a vízbe. A többi srác kihasználva azt, hogy a medence szélén állunk belelöktek minket is, utána meg ugrottak ők. Olyan hullám partit csináltunk a csapkodásainkkal, hogy öröm volt nézni, ahogy a többi nép kimászik innen.
Annyit hülyéskedtünk, hogy már fájt az oldalam és a szám is a sok nevetéstől. De bátran kijelenthetem, hogy ez volt életem egyik legjobb napja.
Végül záróra után kilenckor mindannyian elmentünk visszaöltözni a rendes ruhánkba. Míg a többi lány a hajával babrált én inkább felfogtam egy kontyba és kisétáltam. Pechemre csak Malik volt itt, aki alapból száraz volt, mert a víz iszonya miatt nem nagyon ment egy medencébe se. Gondolom nem ez lehetett élete legjobb napja. Unalmasan dobtam le a földre a cuccom, majd mellé letelepedtem én is. Fájt mindenem, mozdulni is alig bírtam.
- Örülök, hogy meglettél. - lépett elém egy tornacipős srác, hangja rekedt volt. Felnéztem rá és ő is zavartan nézett rám.
- El tudom képzelni. - motyogtam az orrom alatt.
- Nem viccelek. - ült le hirtelen mellém. Nagy szemekkel néztem rá, hogy milyen közel volt. - Mindannyian aggódtunk érted. - fordította felém a fejét.
- De meglettem és nincs semmi bajom. - vontam vállat.
- Miért vagy ilyen ellenséges mindenkivel? - ráncolta homlokát értetlenül.
- Nem mindenkivel. - hajtottam le a fejem.
- Csak velem. - fejezte be a mondatom. Zavartan bólintottam, ujjaimmal szórakoztam. - Mi lenne, ha félre raknánk a csatabárdot? - hitetlenkedve emeltem rá a fejem. Nem gondolja, hogy képes leszek rá?
- Most csak viccelsz ugye? - néztem barna szemeibe.
- Mindenki örülne neki, főleg Perrie.
- Zayn, szerintem te is nagyon jól tudod, hogy miért viselkedünk így egymással. Ezen nem lehet változtatni! Perrie biztos, hogy örülne neki, de történtek olyan dolgok, ami miatt mi nem lehetünk barátok! - magyaráztam higgadtan.
- De meg lehetne próbálni. Csak akarnod kell!
- Én csak el akarok felejteni mindent! - néztem rá könnyes szemekkel. - Tudod, milyen rossz minden nap olyan emberek szemébe hazudni, akik fontosak nekem?
- Tudom, sajnos. - hajtotta le a fejét.
- Látod?! - emeltem fel fejét kezemmel és szemébe néztem. -  Lássuk be, mi mindig is gyilkolni fogjuk egymást. - egy könnycsepp gördült végig arcomon.
- Ti ketten vagytok és nem ég semmi? - szólalt meg hirtelen Harry. Ijedten hajtottam le a fejem.
- Vannak még csodák. - szólt rekedtes hangon a mellettem ülő srác.
- Örülök, hogy beszéltetek végre veszekedés nélkül. - szólt örömittas hangon Perrie. Még több könny folyt végig arcomon, ahogy hallottam milyen boldog. Miért kell ennyire felfújni ezt az egészet? Vettem egy mély levegőt, szemeim lehunytam és próbáltam megnyugtatni magam.
- Na és miről ment a susmus? - kérdezte Niall, én pedig nem bírta tovább.
- Semmiről. - néztem fel rájuk piros szemekkel. Értetlenül néztek rám, majd gyorsan felpattantam és elszaladtam. Nem érdekelt, hogy kiabáltak utánam én csak szaladtam. Szerencsére a telefonom a zsebemben volt és egy kisebb bokor mögé bebújva tárcsázni kezdtem.
- Demi, mi újság? - szólt bele jókedvűen Taylor. Összeszedve minden erőmet és hangomat megszólaltam:
- Segítened kell!