12. Irány Kalifornia

Hello!:) Tudom sokat késtem, de úgy látom senkinek nem is hiányzott az új rész=/ Lehet, hogy semmi értelme tovább írnom a részeket. Egy komin kívül semmit nem kapok, és elég rosszul esik=/ Lehet, hogy abba hagyom a történetet, mert ha nem olvassa senki, akkor annak semmi értelme. 

Úgyhogy egy hónapig biztos nem lesz új részt! Egyik ok, hogy senki nem jelez vissza, hogy mi a véleménye a blogról. Kettő, szinte alig olvassa valaki. Három pedig, hogy nem is leszek itthon, és nem is tudnám feltenni a részeket...remélem azért, hogy mire haza érek, nem kellesz abbahagynom véglegesen, mert nem lenne szívem hozzá, főleg, úgy hogy nem sokára már az Union J is feltűnik benne:(

Minden visszatért a régi kerékvágásba. A Little Mix és a One Direction visszatért Londonba és mindannyian a saját karrierjükkel kezdtek el foglalkozni. Mind a két csapat stúdióba vonult, annyi különbséggel, hogy a lányok az első lemezük miatt mentek, míg a srácok a második albumokhoz kezdték el felvenni a számokat. Én is sokat álmodoztam arról, hogy egyszer én is felvehetem a saját dalomat, amit majd a rádióban és a tv-ben fogok visszahallani, de minden romba dőlt. Helyettem már más teszi azt, amit én szerettem volna.

Az elsuhanó tájak még jobban rontottak az állapotomon. Nem elég, hogy így sincs olyan jó kedvem, de még odakint is szakad az eső. Ilyen egy igazi angliai időjárás. Bár az egyetlen jó dolog, hogy útban vagyunk London felé. Máskor mindig unottan ülöm végig a kocsiutat odáig, de most más volt. Anya most nem Perrie-hez visz, hanem egyenesen a repülőtérre, ugyanis ma irány Kalifornia, vagyis pontosabban Long Beach.

A rossz időjárásra való tekintettel anya felajánlotta, hogy Brooklyn-t, és engem elhoz kocsival, hogy ne kelljen a bőröndjeinkkel szenvednünk az esőbe, amiért hálás voltam neki. A többiek pedig jönnek vonattal. Kedvesek vagyunk nem igaz?

A csapatból, amikor megtudták, hogy Brook is jön velünk szinte senki nem repesett az örömtől, egy valakit kivéve. Ő Taylor. Tudja, hogy Brook milyen volt régen, és amikor meglátta ismét barna hajjal, szó szerint szegény lány nyakába ugrott. Örültem, hogy legalább ő kiáll mellettem.

- Annyira aggódom kicsim. – ölelt meg még egyszer jó szorosan anya, most már a repülőtéren.

- Nem lesz semmi baj, ígérem! – öleltem vissza. – De te akkor Perrie-nél aludj! – húzódtam el tőle és úgy néztem komoran szemébe. Nem szeretném, ha anya este vezetne, így megbeszéltük, hogy a ma estét Perrie és Jade közös lakásában tölti. Fura volt azt mondani, hogy a két lány lakása, mert még csak egyszer jártam náluk.

- Ott fogok. – simított végig arcomon, arcán egy könnycsepp gördült végig. Aggódtam érte, és ő is aggódott értem. Most először hagyom el az államokat és furcsa, hogy nem a családommal. Gondolat menetemet, a hangosbemondó szakította félbe, miszerint be kell szállnunk a gépre, ha nem szeretnénk itt maradni.

- Mennem kell. – fogtam meg a kis táskám, amit magammal viszek a gépre.

- Vigyázz magadra! – nyomott egy puszit arcomra és utamra engedett. Sorban váltunk el mindannyian a szüleinktől és indultunk el a gép felé. Még utoljára visszanéztem anyára, aki Taylor anyukájába kapaszkodva integettek. Perrie is megígérte, hogy itt lesz, de mégsem tudott eljönni. Nem akarunk nagyon együtt nyilvánosan mutatkozni, mert nem szeretnék belefolyni abba az életbe, amibe ő. Vagyis akartam, de nem olyan módon, mint a Little Mix-es Perrie Edwards kishúga.

Lassan elfoglaltuk a helyünket a gépen és én szerencsére Taylor mellé kerültem, az ablak mellé. Más esetben örültem volna neki, de jelenleg London sötétségbe burkolózott, csak az esti fények világították be, de azt hiszem, Amerika felé érve jobban fogok örülni. Telefonom mielőtt kikapcsoltam volna, még elolvastam a Niall-től jött üzenetet:

                Jó utat, és vigyázz magadra!:) Hiányozni fogsz.:( Amint odaértél jelezz nekünk!!:D Jade és Niall Xx

Örültem, hogy nekik legalább eszükbe jutottam, viszont egyben sajnáltam is Niall-t. Szerelmes Jade-be és nem mondhatja el neki, mert ott van Sam. Hiába próbáltam reményt önteni belé, valahogy sehogy nem ment. Feladta a harcot ellene.

Lassan felszállt a gép, és a magasból néztem le szülőhazámra. Soha nem voltam még négy napnál tovább az otthonomtól, nem hogy még az egész államtól, de tudtam, hogy jól fog alakulni ez a nyár. Már csak 7 óra és köszönthetem Los Angeles-t.

- Viszlát, London! – suttogtam az ablaknak, majd fejem Taylor vállára hajtottam és mély álomba szenderültem.

*  *  *  *  *  * 

A nap sugarai gyönyörűen játszottak a tengeren. A sós víz illata érződött mindenhol, a nap melegen sütött. Ez Kalifornia!

Körülbelül egy órája érkeztünk meg a szállásunkra és elfoglaltuk a szobákat. Nagy harcok mentek érte, de én mindenképp a legjobbat kaparintottam meg. A szoba igaz nem volt a legnagyobb, de otthonos volt. Egy nagy franciaágy volt középen a falnál, vele szemben egy szekrény, ahová a legfontosabb dolgaimat kis is pakoltam, meg egy íróasztal és pár szekrény. De a legjobb a tengerre néző ablak és az ahhoz társuló erkély volt. Jelenleg is innen csodáltam a tájat.

- Minden rendben? – lépett mellém Brooklyn.

- Persze, csak a tájat néztem. - mosolyogtam rá. Örülök, hogy itt van velünk. Legalább helyre tudjuk tenni azt, amit elrontottunk.

- A többiek arra készülnek, hogy lemennek a partra. Jöttök? – kiáltott fel Taylor a ház hátsóbejáratánál. Imádtam a házat, hogy egyik oldala az utcára néz, míg a hátul már a tengerpart van.

- Én kihagyom. – vont vállat szomorkásan a mellettem álló lány.

- Miért? –néztem rá.

- Mindenki utál rajtatok kívül. - hajtotta le a fejét.

- Ha bedobhatunk a vízbe, akkor mindent elfelejtünk! – vigyorgott Josh és Victoria.

- Ha ennyi az ára, akkor százszor is. - nevetett fel Brook.

- Vigyázz, mert komoly megcsinálják százszor. – böktem oldalba – Mindjárt megyünk. – szóltam le a többieknek, és ők mentek is, míg mi a szobába mentünk egy bikinit keresni. Szerencsére hamar megvoltunk és, míg ő a fürdőben én addig a szobában öltöztünk át. Ő egy halványrózsaszín külön részesben mutatta meg tökéletes testét, míg én egy sötétkék alapon, színes mintásba mutogattam magam.

Miután átöltöztünk gyorsan szaladtunk a többiek után, de mire odaértünk már le is maradtunk arról, ahogy a fiúk bedobták a lányokat a vízbe. Persze, ahogy megláttak minket, mi is követtük a másik három lányt. Sokat szórakoztunk és locsoltuk egymást és egy birkózás bajnokot is csináltunk. Én Josh nyakába ültem, Brook Taylor-éba, míg Kim az Aaron-éba. Martuk, csíptük egymást, közbe a fiúk is ütögették egymást, így mi lányok egyszerre dőltünk el és érkeztünk a sós vízbe. Nevetve jöttünk fel a felszínre és ugrottunk a srácok hátára. Persze a tervünk, miszerint eldöntjük őket nem jött be, így ők hátradőltek, míg mi a hátukon csimpaszkodtunk, akár a majmok és ismételten a vízben kötöttünk ki.

Imádom őket, mert akárhányszor rossz kedvem van, ők azok felvidítanak, és olyan szinten vannak, mint én. Sokan mondták már, hogy mi ilyen nagy ikertestvérek vagyunk, amit azt hiszem, kezdek megérteni miért, mondanak. Ha kell, úgy viselkedünk, mint a felnőttek, és ha kell, olyanok vagyunk, mint az öt évesek. És jelenleg az utóbbit csináljuk. Vidámak és boldogok vagyunk, kiélvezzük egymás barátságát, és nekem jelenleg ez a legfontosabb.

- Na, jó, nekem egyelőre ennyi elég volt. – köhögtem, ahogy ismét a víz alól bukkantam fel. Soha életemben nem voltam még annyiszor víz alatt, mint most az elmúlt másfél órában. Arcomat törölve és bikinimet igazgatva sétáltam ki a vízből, egyenesen a törülközőnkhöz, ahol Becky napozott.

- Te mennyi vizet nyeltél? – nevetett fej szerkezetemet látván.

- A fél tenger már a tüdőmben van. – dőltem el mellette. – Te miért nem mész be?

- Nem bírom Brooklyn-t. – rázta a fejét.

- Beck, ezt megbeszéltük. - nyögtem ki. Nem akartam veszekedni egy ilyen apróság miatt. 

- Nem. Te csak elmondtad és nem hagytad, hogy mi mondjuk valamit. – nézett le rám.

- Figyelj, ő próbál megváltozni, de ha te is segítenél neki, akkor sokkal jobban menne neki. – néztem rá hunyorítva – Rajtad kívül, mindenki megbocsájtott neki. – mutattam a vízre, ahol ismét egy birkózás zajlott.

- Igazad van. – egyezett bele.

- Még szép, hogy igazam van. – nevettem fel nagyképűen. – Tűnés befele. – vettem le szeméről a napszemcsit, majd felvettem azt és elterültem.

- Hé, amúgy csináltam pár képet a telefonoddal, ha izgat, nézd meg. – bökött oldalba és már el is tűnt. Kicsit süttettem magam, majd ahogy éreztem, hogy nagyjából megszáradtam a telefonom után kezdtem el kotorászni. Nem telt bele sok időbe és már a képeket nézegettem. Voltak nagyon viccesek, de volt pár jó kép is. A birkózásunk is meg lett örökítve, amin nevetni tudtam, milyen hülye fejeket tudtunk bevágni.

Az órára néztem, ami fél ötöt mutatott, szóval nálunk most van olyan 10 óra fele. Gondoltam már felkeltek az otthoniak, szóval tárcsázni kezdtem Niall-t. Egy csörgés, két csörgés, három csörgés, nég..

- Miért nem hívtál hamarabb? – támadott le egyből. Szép, köszönni is luxus lett, amióta eljöttem? Mivel egy kicsit se kedvesen fogadott, ezért gondoltam megviccelem.

- Jó napot kívánok, ön Demetria Edwards egy hozzátartozója? – szóltam bele a telefonba, hangom elváltoztattam.

- Egy barátja vagyok, maga ki? – kérdezett vissza a szőkeség, hangján hallani lehetett, hogy meglepődött.

- Az lényegtelen. Fontos dolog miatt hívom! – hangom komoly volt.

- Várjon, kihangosítom. – szólalt meg ismét, majd valamit matatott.

- Mi van Demi-vel? – szólalt meg aggódva Perrie. Á, szóval együtt van a nagy csapat.

- Amint tudják Demetria repülővel érkezett Kaliforniába.

- Igen, de mi történt? – szólalt meg Jade, hangja kétségbeesett volt.

- Sajnos történt egy baleset vele, és a barátaival. – nem sok kellett, ahhoz, hogy elnevessem magam, ezért kicsit eltartottam számtól a telefont.

- Mi? Micsoda? Hol vannak? Mi történt? – nővérem hangja már-már elcsuklott, közbe Taylor jött oda, aki kíváncsian nézte mit csinálok.     

- Megviccelem őket. – tátogtam el neki.

- Hé, van ott valaki? Mi történt Demi-vel? – szólt egy kicsit ingerültebben Jesy.

- Elnézést, de most kaptam egy nagyon rossz hírt. – haraptam ajkamba.

- Micsoda? Mondja már el! – kiabált Zayn.

- Sajnálattal közlöm, hogy Demi és a barátai súlyos agybetegségben szenvednek! – nevettem el magam, és most már a hangom is a rendes volt.

- Demi? – szólaltak meg szinte egyszerre.

- Nem. Isabella Swan.

- Meg Edward Cullen. – szólt bele a telefonba Taylor is.

- Az istenszerelmére. – nagyokat lélegzett Perrie.

- A szívbajt hoztad ránk, de dili. – nevetett fel Jade.

- Mondtam, hogy súlyos agybetegségben szenvedünk. – kuncogtam.

- Legközelebb menj el, egy diliházba. – horkantott fel Zayn.

- Te pedig egy plasztikai orvoshoz. Kicsit át kéne szabni a fejed. – motyogtam.

- Legalább most ne öljétek egymást. – szólt ránk Louis.

- Milyen a tenger? – terelte a szót Leigh-Anne.

- Fenomenális. – nyávogtam, mint egy kis gyerek. Még egy kicsit beszélgettünk, majd nekik menni kellett dolgozni, én meg napoztam tovább Taylor-al.

Unaloműzés kép felnéztem twitter-re is, ahol szinte csak az 1D-vel volt tele minden. Gyorsan kiposztoltam egy képet, amin épp csücsörítek, és béke jelet mutatok.

                                  

                                                  SmileEdwards: Hello Kalifornia!;)

*  *  *  *  *

A fürdőzés után megbeszéltük, hogy este elmegyünk egy kicsit szórakozni. Mindannyian vágytunk egy jó kis bulira, és úgy a legjobb az egész, hogyha idegen helyen éljük ki tinédzserkori hajlamainkat. Vacsora után a ház kész bolondok háza volt. Mindenki fel-alá szaladgál és próbált bejutni a fürdőbe, amivel egy gond volt: Egy fürdő jutott nyolc személyre. Mivel én a vízi partink után lefürödtem több szerencsével jártam, mint a többiek. Míg nagy harcok mentek a fürdőért én addig csak szép lassan felöltöztem valami csinibe.

- Szerinted milyen? – lépett be a szobába Brooklyn, most már ő is az esti szerelésében. A rózsaszín csipkés mintájú ruha tökéletesen simult testéhez, és a mellkasán lévő átlátszó ruha sokat sejtetően hatott. A lábán egy egyszerű magas sarkú volt és még pár ékszer volt a kezén. Haja erős loknikban omlott vállára.

- Tökéletes. – mosolyogtam.

- Te is jól nézel ki. – nézett végig rajtam. Én egy kicsit partisabb ruhát választottam a ma estére. A kék flitteres ruha a testemhez simult, és ahogy a fény ráesett mind megvilágított. Hajam szög egyenesre vasaltam, cipőként egy szürke csillámos magas sarkút vettem fel, és ahhoz illően választottam ezüstös ékszereket.

- Menjünk. – kaptam fel a kistáskám az ágyról, majd Brook-ba karolva léptünk ki a szobából és pont beleütköztünk a fürdő felé szaladó Josh-ba.

- Hűha, jól néztek ki csajok. – mutatta fel hüvelykujját és közbe vigyorgott hozzá, majd beszaladt az üres fürdőbe. Szemünket forgatva lépkedtünk le a lépcsőn, ahol a nappaliban a maradék két fiú valami mecset nézett boxerben.

- Ti nem jöttök? – álltam meg előttük, így takarva a tv képernyőjét.

- Valaki, de kicsípte magát. – nézett végig rajtam Taylor.

- Ragyogsz, akár egy csillag. – bókolt Aaron.

- Mert az is vagyok. – nyújtottam rá a nyelvem és elálltam szemszögükből.

- Ti már kész is vagytok? – jött le az emeletről Vic, aki még egy szál törülközőben volt, Brook-al csak bólintottunk.

- Nem baj, ha mi most megyünk? – nézett rám a mellettem álló lány, mire a többiek beleegyeztek, hogy most este nem együtt fogunk bulizni, de holnap már nincs kifogás ellene. Végül egymásba karolva hagytuk el a házat és sétáltunk az utcán.

London-hoz képest ez a város éjjel is élt. Több szórakozóhely táblái villogtak színes fényekben és több helyről szűrődtek ki jobbnál-jobb zenék. Nehezen tudtunk választani, hogy hova menjünk, de végül egy kicsit visszafogottabbnál maradtunk.

Az épületbe beérve a tömény italszag egyből megcsapott, ami keveredett a füst szaggal is, de nem érdekelt. Mosolyogva verekedtünk magunkat beljebb a nagy tömegen, amíg el nem értünk a bárpulthoz. Ott mindketten kikértük az alkoholos innivalónkat és a tömegre szegeztük a tekintetünket.

Mindenfele táncoló emberek, akik élvezik az életet. A hangszórókból megszakítás nélkül dübörögnek a király zenék és sok helyes srác is van itt.

- Tessék hölgyeim. – rakta le elénk a pultos a kért koktéljainkat, kifizettük és egymás felé fordulva néztünk egymásra.

- Az estére és Kaliforniára. – emeltem Brook felé a poharam.

- Arra, hogy neked köszönhetően itt vagyok veletek. – mosolygott, majd összekoccintottuk poharainkat és egyszerre ittunk is bele. A nem kevés alkohol felemelően hatott rám és a második pohár után előjött a vadabbik énem.

Brook-al csípőinket rázva mentünk be a tömegbe és kezdtünk el táncolni. Először csak egymással szórakoztunk és egymáshoz simulva táncoltunk, majd egyre több fiú látogatott meg minket és az ő karjaikban jutottunk ki.

Az én táncpartnerem egy magas feketehajú, eléggé izmos srác volt, akivel egyre jobban dörgölőztünk egymáshoz. Valójában nem nagyon szoktam így viselkedni, de most a pia nagyon betett nekem, és ami még azok után következett csak rá tett egy lapáttal.

A sráccal egyre jobban kezdtünk „összerázódni”, és kezei is elmozdultak csípőmről, de nem bántam. El akartam felejteni erre az estére mindent. A tavalyi X Factor meghallgatást, a Rythimix-et, Perrie-t, a Little Mix-et, Danielle-t, Eleanor-t, a One Direction-t és anyát. Minden miattuk lett olyan, amilyen most lett. Igaz most is ott lehetnék az X Factor meghallgatáson, de mi értelme lenne? Nem akarok úgy bekerülni, hogy Perrie Edwards kishúgaként kegyelemből bejussak. Nem!

Én soha nem leszek olyan, mint ő. Nem lesz tökéletes életem, nem lesz egy tökéletes barátom, nem tehetem azt, amit a legjobban akarok. Miatta kellett lemondanom az éneklésről és miatta tekint mindenki úgy rám, hogy én ő vagyok. Hiába is akartam kitörni az árnyékából, nem tudtam. És hogy miért? Ez egyszerű. Nincs elég bátorságom arra, hogy a szemébe mondjam mindazt, ami bánt. Egy kis félénk nyuszi vagyok, akinek ez az élet járt.

De ma este szeretném elfelejteni, hogy én Perrie Edwards kishúga vagyok, és szeretném elfelejteni őt is!

11. Érettségi

Sziasztok!:) Nagyon-nagyon örülök, hogy lassan elérjük az 1000 megtekintést*-* Annyira örülök neki^^ És annak is, hogy az előző részhez kaptam egy komit^^ Igaz jól esne több is, de ez is haladás:') És már csak 9 rész:P

Demi szemszöge:

Azt mondják, hogy egy kamasz legelső lépése a felnőtté váláshoz az érettségi. Egy papír, ami kijelenti, hogy nem vagyunk már többé gyerekek. Mindenki életében eljön ez a pont.

Már nem lehet lesz ócska csínyeket elkövetni, hanem felelősséget kell vállalnunk mindenért. Nem szorulhatunk, majd a szüleinkre, hanem önállósodnunk kellesz. Minden tettnek és mondatnak, következményei lesznek. Sokkal komolyabb következményei, mint eddig. Szemet hunyhatunk, majd a dolgokon, de nem felejthetjük, majd el. Felnőttesebben kell viselkedni, mint eddig. Talán így lesz. Talán sikerülni fog. Talán, talán… egyszer nekem is menni fog. De nem most! Én csak gyerek szeretnék még lenni, kiélvezni a semmit tevést, hülye szivatásokat csinálni, délig vagy akár egész nap pizsamában lenni és mesét nézni! Ez vagyok én, és ez is leszek! Hiába mond nekem bárki akármit is, mert le fog peregni rólam! Addig leszek gyerek, amíg én akarok, ezt senki nem szabhatja meg nekem!

Az utolsó simításokat is elvégeztem a tükröm előtt, majd végig néztem magamon. A szűk fehér, térdig érő szoknya tökéletesen simult lábamhoz, ugyanúgy, ahogy a fekete, mélyen dekoltált csipkés ing is. Nem nagyon szerettem ilyeneket felvenni, most mégis muszáj volt. Ez volt az a nap. Az érettségi napja. Ennek viszont meg kellett adni a módját. Lábamra néztem, amin a tűzpiros cipőm ékeskedett. Erre az egy alkalomra vettem fel, mert semmi másra nem terveztem ilyenben megjelenni. Hajam is tökéletes kontyba volt fogva fejem tetejére, és a kevéske smink is jól állt. Nyakamban az apától kapott virágos nyakláncom lapult és reménykedtem, benne, hogy szerencsét fog hozni.

Gyomrom dió nagyságúra ment össze, ahogy felvettem a táskám az ágyamról és elindultam lefele. Remegett kezem, lábam, ahogy egyre lejjebb lépkedtem a lépcsőfokokon. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar eljön ez a nap.

- Minden rendben? – nézett rám álmosan Perrie a lépcső végén.

- Azt hiszem, elhányom magam. – motyogtam.

- Minden rendben lesz. –küldött felém egy bíztató mosolyt, majd megölelt. Szorosan viszonoztam kedvességét és mélyeket lélegeztem.

- Demi, így el fogsz késni. – nyitott be anya az ajtón.

- Megyek. – húzódtam el nővéremtől.

- Megyek veletek. – mosolygott, kézen ragadott és elindultunk kifelé. A kocsiban anya vezetett, míg én hátul foglaltam helyet, Perrie pedig elől. Az ő szerelése egy apró mosolyt csalt arcomra. Kicsit kócosan, kezében egy egeres bögre, pizsiben és tehenes mamuszban kísért el a suliig. Amíg ők mással voltak elfoglalva, addig egy gyors üzenetet küldtem Mr. Idegennek.

                Azt hiszem, ma fogok meghalni. Drukkolj nekem!

A küldés gombra rákattintva, pedig már az iskola előtt voltunk. Lassan szálltam ki az autóból, amit anya is és Pezz is megtett.

- Sikerülni fog kicsim. – ölelt meg anya, hangja a mondat végére elcsuklott.

- Remélem. - öleltem vissza, majd egy puszit nyomtam arcára.

- Menni fog Smileys! – ölelt meg megint nővérem, majd egy puszi után bementem az épületbe. Út közben összetalálkoztam a többiekkel, de mindenki más volt. Mindannyian féltünk, attól, hogy, hogy fog sikerülni ez az egész. Ezen múlik a jövőnk, amit lássunk be, nem kéne elrontani!

*  *  *  *  *  *

- Most pedig következzenek a 2012.-es tanév sikeresen levizsgázott diákjai. – az igazgató beszéde után mindannyian fellélegeztünk. Túléltünk eddig egy órányi beszédet és most már a végső lépés van hátra. Át kell venni az érettségis papírt, amivel végleg lezárul egy korszak bennünk.

Az osztályfőnökök elkezdték sorolni a sikeresen levizsgázott diákok nevét, amitől hányingerem lett. Féltem, hogy nem úgy sikerült ez az egész, mint ahogy számítottam rá.

- Sikerült, nyugi! – csúsztatta Taylor kezeit az ölembe.

- Próbálok! – fordítottam felé a fejem mosolyogva.

- Taylor Denise. – mondta az osztályfőnök a nevét. Meglepetten nézett rám, majd felállt és megölelt engem. Ugrálva ment el a pódiumig, ahol, átvehette az ok íratott. Közbe tekintetem a diákok mögé kúszott, ahol a rokonok, barátok éljeneztek nekünk. Szemeimmel egyből megtaláltam őket. Mindannyian itt voltak és fényképeztek, videóztak és éljeneztek. Tudtam, hogyha ez nem sikerül óriásit csalódnak bennem.

Fél órája tarthatott a névsorolás, amikor az utolsó név is elhangzott. Ijedten néztem Taylor-ra, aki szintúgy meg volt rémülve, mint én. De nem csak ő, hanem a másik oldalamon ülő Kim-ék is. Arcom tenyerembe temettem, és a sírás kerülgetett. Nem sikerülhetett ilyen rosszul. Az nem lehet!

- Valami hiba történhetett. – simogatta a hátam Tay.

- Elszúrtam. – néztem rá, szemeimet már csípték a sós könnycseppek.

- Azt hiszem egy nevet hátra hagytunk. – szólalt meg a töri tanár. – Kérem köszöntség, az idei tanév legjobban sikeredett érettségizőjét, Demetria Edwards-ot! – szinte már kiabálva mondta a nevem, mire hátulról egy hatalmas sikítás és ordibálás törte meg a csendet. Kellett egy kis idő, mire felfogtam, hogy én vagyok Demetria Edwards.

- Menj már! – bökött oldalba Kim, mire gyorsan felálltam, kisétáltam a sorok között és elindultam a tanári kar felé. Útközbe láttam, ahogy néhányan egy büszke mosolyt küldenek felém, de nem tudott figyelmen kívül hagyni, a még mindig hátul kiabáló One Direction. Szemeimet megtörölve lépkedtem fel a három lépcsőn a színpadra, mire a kedvesen mosolygós Mr. Neville várt. Számra egy mosolyt erőltettem, ahogy a kezemet nyújtottam egy kézfogásra.

- Gratulálunk Demetria. – fogott velem kezet.

- Mondtam, hogy sikerülni fog. – mosolyogtam büszkén.

- Igen tudtuk, hogy menni fog.

- Mindig az ellenkezőjét mondta.

- Kellett valami, amivel noszogathatunk egy kicsit. Tudjuk, milyen nehéz lehet a nővéred miatt, ezért a tanári kar össze fogott ellened. – bökött fejével a többi tanáromra, ahol mindannyian büszkén néztek rám.

- Direkt csinálták? – tátottam el a szám, mire a töri tanár bólintott – Mr. Nevill, nem lehet ennyire izé?! – nevettem el magam.

- A legjobb diákom érdekében muszáj volt. – vont vállat és átadta a papírtekercset – Gratulálok Demetria!

- Köszönöm, Mr. Neville! – vettem el tőle mosolyogva, majd a tömeg felé fordultam és egy nagyot kiabálva emeletem kezem a magasba. Mindenki felnevetett, de ez sem érdekelt. Szaladva siettem vissza Taylor-hoz és a nyakába ugrottam örömömben.

- Mondtam, hogy sikerült picur. – szorított magához mosolyogva. Nevetve húzódtam el tőle, és megöleltem a többieket is.

- És most következzen az, amire mindenki várt. A kalapok feldobása után hivatalosan is nyári szünet! – nevetett a mikrofonba az igazgató, majd elszámoltak tízig és az összes piros kalap a levegőbe érkezett. Boldogan nevetve ugráltam össze-vissza, mígnem felcsendült a What Makes You Beautiful. Ezek után Becky-vel sikítva kezdtük el énekelni, és táncolni is, amibe később a srácok is beszálltak, azután pedig az egész diáksereg ezt énekelte.

Arcomon hatalmas vigyorral, és tapsikolva mentem a családomhoz. Igen, aki itt van, mindannyian a családomnak számít.

- És itt is van, a mi büszkeségünk! – fordította felém a kamerát Liam.

- Vidd innen! – nevetve nyomtam ki képemből a készüléket.

- Kicsim, annyira büszke vagyok rád! – ölelt meg sírva anya.

- Mindannyian büszkék vagyunk. – ölelt meg Perrie is, végül pedig mindannyijuktól kaptam egy csontropogtató ölelést. 

- Mehetünk ünnepelni! – kiáltott fel Harry és nevetve követtük. Nagy nehezen átverekedtünk a tömegen a kocsiig, közbe levedlettem a piros palástot vagy mit. Komoly úgy éreztem magam benne, mint Harry Potter.

- Várjatok egy kicsit. – fordultam vissza a kocsi végénél, majd elindultam az ellenkező irányba. Lassan lépkedtem, mert nem tudom mit kellett volna tennem, ahogy megláttam Brook-ot.

- Minden rendben? – kérdeztem óvatosan, ahogy mögé értem. Meglepődve fordult meg és próbálta eltűntetni szemei körül a pirosságot, ami nem jött be. Látni lehetett rajta, hogy sírt és nem a boldogságtól.

- Hogy kerülsz ide? – próbálta fenntartani az utálkozását irántam, ami nem jött össze neki.

- Hol vannak a szüleid? – néztem körbe, de sehol nem láttam őket.

- Miért érdekel? – nézett rám, szemeit könnyfátyol fedte.

- Mert a barátnőd vagyok. – léptem hozzá közelebb.

- De hisz utáljuk egymást.  – rázta meg fejét értetlenül.

- Te is tudod, hogy ez nem igaz. Valami megromlott köztünk ennyi. Gyere ide! – tártam szét karjaim, közelebb léptem hozzá és megöleltem. Kicsit habozva igaz, de ő is visszaölelt és szüntelen zokogásban tört ki.

- Amerikában vannak. – motyogta alig hallhatóan. Tudtam, hogy a szüleire érti, mert nekik mindig is fontosabb volt a munka, mint az egy szem lányuk. – Megígérték, hogy itt lesznek. – szipogott.

- Akkor most, hogy lesz? – húzódtam el tőle.

- Hazamegyek, és egyedül ünneplek a tv előtt. – vont vállat. Három évig mindig keresztbe tettünk egymásnak, most mégis megsajnáltam. Élete legnagyobb napja és a szülei kimaradnak ebből. Nem tudom és soha nem is fogom megérteni az ilyen embereket. Minek nekik gyerek, ha utána nem törődnek vele? Brook is így van. Ő a leggazdagabb gyerek a környékünkön, mégis egyben a legszegényebb. Nem adatott meg neki a család.

Szipogva néztem el a mi kocsink felé, ahol Harry sürgetve mutatott órájára, majd anyára fordult a tekintetem. Mosolyogva nézett rám és egy aprót bólintott. Ő imádta Brookly-nt, szinte már őt is családtagnak tekintette a nagy összekapásunk előtt. Mosolyogva fordultam vissza a platinaszőke lány felé, aki még mindig könnyeivel küszködve nézett rám.

- Lenne kedved velünk ünnepelni? – motyogtam félénken, mire hitetlenkedve nézett rám.

- Tényleg? – ráncolta homlokát.

- Persze. – bólintottam mosolyogva – Csak egy feltételem lenne!

- Mi? – mosolyodott el.

- Hagyd békén Zayn-t és Perrie-t! – néztem rá könyörögve, mire felnevetett.

- Ne aggódj, sose akartam szétszedni őket! – legyintett – Aranyosak együtt. – jegyezte meg halkan.

- Eddig mindig azt akartad. – ráncoltam homlokom.

- Csak téged akartalak idegesíteni. – vont vállat - Szerinted a végzősbálon miért nem tettem semmit?

- Reménykedtem benne, hogy rájöttél, hogy Zayn nem is olyan jó pali.

- Nem az esetem tény és való, de attól még helyes. – mosolygott.

- Akkor megnyugodtam. – nevettem fel, majd egymásba karoltunk és elindultunk a kocsink felé.

- Annyi rosszat tettem veled az elmúlt három évben, de te mégis így viselkedsz velem. Miért? – kérdezte félúton.

- Mert számomra még mindig a régi vagy. – mosolyogtam rá.

- Te is nekem. – bólogatott helyeslően, és végszóra megérkeztünk a kocsihoz. A srácok meglepetten mérték végig a szőkeséget, mire Hazza és Louis eltátogott egy „kurva”-t.

- Szia Bro. – ölelte meg anya a mellettem álló lányt.

- Jó újra látni Debbie. – ölelte meg a lány is.

- Mehetünk? – lépett mellém Kat mosolyogva.

- Még szép! – mutattam a kocsira és bepattantunk. Én, anya és Brook mentünk egy kocsival, míg a többiek szétosztódtak a többi autóra. Az út során sokat beszélgettünk és megbeszéltük a kis félreértésünket is, ami így visszagondolva elég nevetséges volt.

*  *  *  *  *  *

 Hihetetlen érzés, úgy megünnepelni a ballagásod, hogy azok vesznek körül, akiket tudod, hogy szeretned és törődnek vele. Annak idején, amikor Perrie bekerült az élő show-ba, soha nem gondoltam volna, hogy a bandatársaival is ilyen jóba leszek. Arról meg még csak gondolni se mertem, hogy a  One Direction-os fiúkat a barátaimnak mondhatom majd egyszer. Most mégis ez van!

Nem tudom kifejezni, hogy mennyire hálás voltam a srácoknak, amiért elhoztak bowlingozni, és nem csak egy pályát bérelték ki, hanem az egész épületet. Amikor idehoztak el se tudtam hinni, de azt mondták, hogy szokjak hozzá, hogyha ők buliznak vagy ünnepelnek, akkor azt nagyban teszik. Hát, ha ők mondják, akkor így van, nem tudok tenni ellene semmit.

- Srácok, gyertek egy kicsit! – kiabált anya, mire a pályákról idesétáltak a többiek is, arcukon nagy vigyor volt. Kezdtem félni, hogy ők már tudják, mi következik most.

- Én kezdem! – kiáltott fel nővérem. – Gratulálok húgocskám a sikereidért, ezért tessék. – nyújtott át nekem egy kis dobozkát és mellé egy fehér borítékot. – Először a borítékot nyisd ki! – adta az utasítást, mire szem forgatva csináltam azt, amit mondott. A borítékot lassan kinyitottam, majd a belső tartalmáért nyúltam. Szám eltátottam, ahogy elolvastam mi az. Perrie beíratott egy autósiskolába. Régóta szerettem volna már lerakni a jogsit, de valahogy mindig elúszott az arra szánt pénzem.

- Köszönöm! – ugrottam nyakába boldogan, majd, mint kiderült, nem egyedül fogok beülni ismét az iskolapadba, hanem lesz egy társam is, méghozzá Niall. Ennek hallatán pedig még jobb kedvem lett. Pezz után, pedig mindenki megostromozott a ballagási ajándékozással. Danielle-től és Liam-től kaptam egy új melegítő szerkót és egy hozzá passzoló cipőt is a táncra, Eleanor-tól és Louis-tól egy 100fontos vásárlási utalványt a Forever 21-be, Jade-től és Sam-től, egy új telefont, Jesy-től és Jordan-től egy arany nyakláncot, amin az LMSF felírat található, ami a Little Mix Sister Forever rövidítése. Leigh-Anne-től és barátjától egy új gördeszkát, Niall-től egy új gitárt és Harry-től pedig a párizsi Disney Land-be kaptam egy egész napos belépőt, amit vele tölthetek el.

Viszont, anya ajándéka volt a hab a tortán. Végre egy hónapnyi győzködés után beadta a derekát és elengedett Kaliforniába. Egy páran már előre megbeszéltük, hogy ballagás után elmegyünk egy hétre kikapcsolódni, és kiengedni a gőzt. Mindenkinek a szülei beleegyeztek, csak az enyém nem. Egészen eddig. Boldogan adta a kezembe a repülőjegyet, amiért örömömbe a nyakába ugrottam.

El se tudtam hinni, hogy ezeket mind megkaptam. Annyira hálás voltam nekik, hogy szinte már sírtam az ajándékozás végére. Mindannyijuktól olyan értékű ajándékot kaptam, amit soha az életben nem fogok tudni meghálálni nekik. A legtöbb, amivel köszönetet mondhatok nekik, az, hogy nem fogom hagyni, hogy csalódást okozzak nekik.

10. Kat

Hello:) Nagyon hozzáfűzni valóm nincs, csak annyi, hogy köszönöm, azt az egy komit!:)
Jah és már csak TÍZ rész, és benne lesz az Union J!!;)

Az elmúlt napjaim annyiból álltak, hogy reggel felkeltem, lefürödtem, tanultam, melóztam, táncra mentem és ismét tanultam. Ez így ment egész szombat, vasárnap, hétfő és kedd. Volt, hogy még a munkahelyemen is a könyveket bújtam. Az is előfordult, hogy egy vevőnek elkezdtem mesélni az első világháborút a menü helyett. Szerintem nem nagyon örült neki, de kedves volt és kijavított, amibe hibáztam, szóval egy rossz szavam se lehetett. De a tanulás annyira elvette minden időmet és energiámat, hogy még enni is elfelejtettem. Volt, amikor anya hozta be a kaját csakhogy egyek valamit, mert egész nap egy falatot se ettem és ennek az eredménye is megvan. Négy nap alatt négy kilót fogytam.

- Demi. – bökte meg az oldalam valaki.

- Te is fiam Brutus? – kaptam fel hirtelen a fejem és körbenéztem. Kat értetlenül nézett le rám. – Bocsi. – mosolyogtam rá, hogy mit is mondtam az előbb.

- Semmi baj. – kuncogott fel – Kikészít a tanulás? – vette el előlem a töri könyvem, ami eddig a párnám volt.

- Az nem kifejezés. – ásítottam egy nagyot – Ha Perrie-t keresed, akkor rosszkor jöttél, mert Zayn-el mentek moziba. – ültem fel.

- Pedig azt mondta, hogy ma itthon lesz. – húzta el a száját.

- Igen, de egy hirtelen ötlettől vezérelve elmentek. De azt üzeni, hogy ha van időd, akkor várd meg vagy hívd fel és akkor eljönnek hamarabb.

- Nem zavarom őket. – legyintett. – Nem baj, ha veled megvárom?

- Előre szólok, hogy nem vagyok jó társaság. – mutattam a körülöttem heverő könyvekre.

- Igen, azt észrevettem te is apám, Caesar. – nevetett fel. Egy kicsivel jobb kedvel bújtam vissza a többi tantárgy rejtelmeibe, amibe szerencsére Kat is segített. Vagyis inkább ő kikérdezte, és mindig megjutalmazott valamivel egy-egy tétel sikeres elmondása után. Rendszerint kaptam egy-egy csokit, amit majd be kellesz hajtanom tőle.

Ahhoz képest, hogy Perrie legjobb barátnője, engem is mindig úgy kezelt, mint a húgát vagy a barátnőjét és örültem, hogy nem néz le. Ő az egyetlen személy a barátai közül, aki Perrie mellett áll, amióta jelentkezett az X Factorba, amiért egy részben hálás is voltam, hogy nem hagyja magára.

Este hét fele egy szőke hajzuhatag dugta be a fejét az ajtón, és sikítva rohant barátnője nyakába. Mosolyogtam a látványon, mert el tudom képzelni, hogy milyen lehet a legjobb barátodtól távol lenni egy hónapig és addig csak telefonon beszélni. Inkább nem hazudok, gőzöm nincs, róla milyen lehet így élni. Biztos vagyok benne, hogy én nem bírnám ki nélkülük.

- Nos, hugi, hogy haladsz? – ült le mellém Perrie és egy tételt emelt fel a sok közül.

- Egész jól. – füllentettem egy kicsit és rámosolyogtam. A péntek esti kis incidenst már szombaton megbeszéltük és tisztáztuk, hogy én is örülnék neki, ha ott lennének a bálon. Ekkorát még soha nem hazudtam, de egyszer mindent el kell kezdeni nem igaz?

- Akkor nem zavarunk. – egy puszit nyomott a fejem búbjára és felállt. -  Ha van, valami szólj! – sétált a szobája felé, mire bólintottam.

- Megleszel Caesar? – ölelt meg Kat.

- Azt hiszem Brutus. – öleltem vissza, majd elengedtem hagy menjen barátnőjével, úgyis van egy csomó megbeszélnivalójuk.

Kedvtelenül és nagyokat ásítva vettem kezembe a következő tételt és azt kezdtem el olvasgatni.

Niall szemszöge:

- Szerintem tuti zavarunk. – rázta a fejét rosszallóan Jesy.

- Ne izélj már. – legyintett Jade.

- Inkább kopogjon már valaki. – szólt fel Louis. Gyorsan megnyomtam a csengőt, mielőtt még kinyírná valaki a másikat. Két perccel később mozgolódást hallottunk bentről, majd lenyomódott a kilincs és egy szőke hajú, kék szemű lány nézett ránk zavartan mosolyogva.

- Te nem Perrie vagy. – állapította meg Lou.

- Nagyon okos vagy drágaságom. – dicsérte meg Jesy.

- Kat vagyok. – szólalt meg végül az idegen.

- Kat? – kérdezett vissza Jade. – Te vagy Pezz legjobb barátnője? – kérdezett vissza, mire a lány zavartan bólintott.

- Kat, ki az? – kiabált ki a mi szőkeségünk is és nem sokkal később fel is bukkant – Srácok, hát ti? – lepődött meg.

- Gondoltuk jövünk ismerkedni. – vont vállat Harry.

- Nagyon vicces vagy. – borzolta meg a haját a lány – Amúgy Kat ő itt Niall, Harry és Louis. – mutatott sorba rajtunk – A lányokkal meg már találkoztál. – nézett két bandatársára.

- Sziasztok. – intett még mindig félénken a csaj. Látni lehetett rajta, hogy kicsit kényelmetlenül érzi magát.

- Demi? – tértem a lényegre. Nem akartam bunkónak tűnni, de jobb szerettem volna már a házban lenni, minthogy idekint a hűvösbe ácsorogjak, kezemben egy szatyor édességgel.

- Tanul. – szólalt meg egyszerre a két szöszi, mire felnevettek.

- Akkor egy kicsit kiszakítjuk onnan. – vigyorgott Louis, mire Perrie arca elkomorodott.

- Srácok, imádlak titeket tényleg, de szerintem ez nem lenne jó ötlet. Demi-nek most a tanulás a legfontosabb és szeretném, ha az érettségije jól sikerülne. – nézett végig rajtunk.

- Mi is, de hidd el ügyes lány simán menni fog neki. – mosolygott Jade.

- Egy kis kikapcsolódás nem árthat neki. – érveltem én is.

- Nem sokáig zavarunk. – szólalt meg Jesy.

- És segítünk neki. – mondta Louis.

- És időben ágyba dugjuk. – fejezte be a monológ sorunkat Harry és mindannyian szomorú boci szemmel néztünk rá. Perrie arcán látni lehetett, hogy megenyhült, de azért még kicsit vonakodott.

- Menjetek, de ne nézzetek így többet. – hadonászott az arcunk előtt, mire mindannyian egy puszit nyomtunk az arcára és felsiettünk az emeletre. Minden kopogás nélkül nyitottunk be Demi-hez, aki az ágyon háttal feküdt és egy töri könyvet olvasott.

- Hello! – köszöntöttem hangosan, mire ijedten fordult felénk.

- Hát ti? – vonta össze szemöldökét zavartan.

- Ma senki nem örül a látogatásunknak? – háborodott fel Lou.

- De, bocsi. – rázta meg a fejét Demi, majd ülőhelyzetbe tornázta magát.

- Szarul festesz kislány. – ült le mellé Jesy.

- Kivagyok a tanulástól. – dőlt hátra.

- Mióta tanulsz? – mentem közelebb hozzá és lepakoltam a kezemből.

- Szombat reggeltől, közbe voltam melózni három műszakot, táncon is voltam, így négy nap alatt sikerült kemény 3 órát aludnom, és fogytam négy kilót. – motyogta.

- Ez rosszabb, mint nekünk egy turné. – húzta el a száját Harry.

- Akkor jól jön egy kis kikapcsolódás. – ült rá Demi hasára Jade.

-Jade ugye tudod, hogy az én 51kilós súlyommal megszakadok a te 70kilós seggeddel? – nyögött fel Demi. Mindannyian felnevettünk a kijelentésén, mire a vörös hajú lány mérgesen nézett ránk.

- Lehet, hogy nagy, de hidd el, hogy formás is. – nyújtotta rá az illető a nyelvét.

- Ezt nem tagadjuk. – mondtuk egyszerre Harry-vel és lepacsiztunk.

- Meghaltok. – szűkítette össze a szemeit és egy párnát kapott fel és azzal kezdett el püfölni minket. Nem hagytuk magunkat, így mi is felvettünk egy párnát és a vörös démont ütöttük vele. Egy ideig elszórakoztunk vele, amikor Jesy hirtelen kikapta kezünkből a párnát. Mindhárman szomorúan néztünk, de nem hatotta meg aranyosságunk, így messzire rakta tőlünk azokat.

- Ezt neked hoztuk.  – szakítottam félbe Lou és Demi beszélgetését, és Demi arcába nyomtam a szatyor édességet.

- Kösz. – mosolygott, majd a zacskó tartalmába belenyúlva előhalászott egy csomag gumicukrot. – Amit lefogytam négy nap alatt, most visszahízom 5 perc alatt! – vigyorgott és már kezdte is kibontani a finomságot.

- Tudtuk mi, hogy mi kell neked. – ölelte meg Jesy.

- Mit hoztatok még? – kérdezte teli szájjal Demi.

- Egy filmhez mit szólsz? – húzta elő kabátja zsebéből Louis a kedvenc filmjét.

- Randiztam egy sztárral? – nézett ránk csillogó szemekkel.

- Még nem, de csak szólj és állunk rendelkezésedre. – vigyorgott Harry.

- Nagyképűséged akkora, mint ide Kína. – forgatta meg szemeit Jade.

- Inkább nézzük. – szólaltunk meg egyszerre Jesy-vel. Demi felállt, berakta a DVD lejátszóba a filmet, mi pedig elhelyezkedtünk a franciaágyán. Még szerencse, hogy ekkora ágya van, mert hárman a földről nézhetnék a filmet. A filmelindítása után a házigazda is befeküdt középre, közém és Jade közé.

- Sose unod meg ezt a filmet? – szólalt meg Louis a film kezdése után két perccel. Tudtam, hogy arra céloz, hogy amikor először néztünk közösen filmet, akkor is ezt kelletett megnézni.

- Nem. Mindenkivel megnézetem, aki fontos számomra. – dünnyögte a lány.

- Tényleg, erről jut eszembe. – ült fel hirtelen Jade. – Képzeld Demi, Sam jön holnap. – nézett csillogó szemekkel Demi-re.

- De rég láttam már. – nézett rá Demi.

- Tudom, és azért gondoltuk azt, hogy jöhetnél velünk. Sam már hiányol. – nevetett fel. Nevetésének hangja engem is mindig mosolygásra kéztett, annyira aranyos.

- Az jó lenne! – visított fel mellettem. – De megígértem Niall-nek, hogy holnap suli után megyünk ünnepelni. – húzta el a száját.

- Menj nyugodtan. – simítottam kezem vállára – Majd, bepótoljuk. – vontam vállat.

- Akkor gyere velünk Niall. – hozta fel mosolyogva az ötletet Jade. Arcomról lefagyott a mosoly ennek a mondatnak a hallatán. Demi félve nézett rám, mert tudta, hogy mi van velem. Bírom Jade-t, nagyon is. De ez már olyanfajta kedvelés, amit nem barátok iránt szoktak érezni. Tetszik nekem, nagyon is! A szeme, a mosolya, a nevetése és mindene. Azt hiszem teljesen belebolondultam.

-  Nem kösz.  - vontam vállat az ajánlatára. Nem bírnám nézni, ahogy ott enyelegne a barátjával. Tudhattam volna, hogy ez lesz. Nem lett volna szabad ennyire beleélni magam, hogy hátha lesz esélyem Jade-nél, mert látszik, hogy bukta a dolog. Demi mindig próbált bíztatni, de rájöttem, hogy semmi esélyem nincs olyan lányoknál, mint Ő. És a fogszabályzóm meg csak plusz teher.

- Shh, filmet szeretnék nézni. – szólalt fel Harry, mire elkezdtünk nevetni viselkedésén.

A film nézése csendben telt, mindenki a történésekre figyelt, csak én nem. Kattogott az agyam. Vagyok olyan hülye, és mindig olyan lányokba zúgok bele, akibe nem kéne, vagy barátja van, vagy aki tudomást sem vesz rólam. Valljuk be: Nincs szerencsém a lányok terén.

A film megkezdése után félórával, halk motyogás törte meg a csendet. Mindannyian kíváncsian fordultunk Demi felé, aki egyenletesen szuszogva aludt.

- Hamar kidőlt. – kuncogott fel Jesy.

- Fáradt volt már szegény lány. – takarta be Louis egy pléddel.

- Holnap nagy nap vár rá. – pusziltam meg a homlokát.

- Sikerülni fog neki. – ismételte meg előző tettemet Jade is.

- Menjünk. – kapcsolta ki a tv-t Harry, majd felálltunk, leoltottuk az éjjeli szekrényen lévő lámpát és elhagytuk a szobáját. A lépcsőn lefele menet hangos nevetéseket hallottunk a nappaliból, így oda mentünk először. A kanapén a két szőke lány ült, és valami filmet néztek. Jöttünkre leállították a dvd-t, és Perrie jött felénk.

- Ez tényleg rövid látogatás volt. – vonta össze szemöldökét.

- Kidőlt szegény. – szólalt meg Jade és Jesy.

- Nem csodálkozom. – húzta el a száját Kat.

- Akkor mentek? – kérdezte Perrie.

- Maradhatunk is. – vigyorgott Harry.

- Tünés! – tolta ki az ajtón Louis, a legjobb barátját.

- Jó éjt lányok. – intettem és mentem a két srác után.

- Mi is megyünk. Sziasztok. – hallottam a két lány hangját, majd mindketten társultak hozzánk. Beszálltunk a kocsiba, majd a szállodához érve, mindannyian mentünk a saját szobánkba, és mindannyian reménykedtünk, hogy Demi-nek holnap jól fog sikerülni az érettségi.

9. Végzősbál?!

Sziasztok:) Tudom megint sokat késtem, de jön az év vége és sokat kell tanulnom h ne húzzanak meg töriből=/ Jelenleg is azon vagyok, hogy tanulok, csak sikerült egy kis pihit tartanom, úgyhogy gondoltam felrakom a részt:) /bár nem tudom, hogy olvassa-e valaki a blogom O.o/

De amúgy a múlthét hétvégém arra szántam, hogy megírtam a részeket előre, és örömmel közlöm, hogy a HUSZADIK részben bukkan fel az Union J és mindenki más, akik azok után fontos szerepet fognak játszani a történetben!!:D Szóval kitartás, és már csak 11 részt kell várni ezen kívül, amiben még lesznek elég izgalmas fordulatok, de abban nagy szerepet is játszik, hogy kapok-e komikat vagy nem, mert az előzőhöz sem kaptam egyet sem=/ De nem akarok sokat rizsázni, mert nem hiszem, hogy ezt a részt olvassa valaki, meg mennem kell tanulni, szóval puszi pá♥

Jah, és aki megakar egy picikét is jobban ismerni, gondoltam megosztom veletek, hogy kezdtem egy "blog" félét, amiben a véleményem, az életem és ilyeneket írok le:) Ha van kedve nézz be:) Igaz még csak nem rég kezdtem, de azért örülnék ha benéztétek:) Ide kattintva bekukkanthatsz:)

- Szerintem tuti járnak. – hallottam valaki suttogását ágyam mellől.

- Perrie azt mondta, hogy csak barátok. – szólalt meg egy lány hang. Tény, hogy kora reggel nem épp jó a fülem és nem tudom beazonosítani ki kicsoda.

- Ez azért többnek tűnik, mint barátság, nem gondolod? – szólalt meg ismét a srác.

- Mi lenne, ha ezt odakint vitatnátok meg? – szólaltam meg nyűgösen, de szemeim nem nyitottam ki.

- Te fel vagy? – lepődött meg a lány.

- Nem, csak álmomba beszélek. – motyogtam, szemeimet lassan kinyitottam. A hirtelen jött fény nagyon idegesített, de legalább rájöttem, hogy a két zaklatóm Jade és Niall. – Mit szeretnétek? – néztem rájuk.

- Öltözz és megyünk. – mosolygott Jade.          

- Mégis hova? – ráncoltam homlokom rosszallóan.

- Vásárolni. – ujjongott Niall.

- Nem gondoltam volna, hogy egy fiú ennyire örül a vásárlásnak. – szólalt meg mellettem Taylor, mire Niall mérgesen nézett ránk.

- Mégis mit akartok venni? – tértem vissza Jade-hez.

- Báli ruhát.

- Az meg minek? Díjátadótok lesz vagy mi? – néztem rájuk értetlenül.

- Nem, de neked végzős bálod. – húzogatta vigyorogva szemöldökét Niall. A végzősbál. Teljesen kiment a fejemből. El sem hiszem, hogy eljutottam idáig.

- Nem. – dőltem vissza párnáim közé és magamra húztam a takaróm.

- Nem ismerjük azt a szót, hogy nem. – ugrott rám Jade.

- Szállj le, dagadt vagy. – próbáltam lelökni magamról, több-kevesebb sikerrel.

- Anyukád esetleg. – vette le fejemről a pajzsom és csikizni kezdett. Nem hagytam magam, ezért én is megtámadtam a hasát, amiről tudom, hogy a gyengepontja. Ezt a mellettem fekvő srác nem hagyhatta annyiba, hogy felköltöttük, ezért mindkettőnket megtámadott, mellé még Niall is beszállt. Nem mondom, kellemes hangokat adtunk ki Jade-el és egy szép kis ébresztőt csináltunk a szomszédoknak is.

- Emberek mi van itt? – nyitott be Perrie, mire Jade annyira megijedt, hogy leesett az ágyról és magával rántott engem is és hangos nevetésben törtünk ki mindketten. A srácok meg nem, hogy segítettek volna, inkább röhögtek és rám feküdt hassal Tay, rá pedig Niall.

- Nagy a rakás, de kicsi a tartó elem. – nyögte ki nehezen Jade.

- Piramis! – kiáltott fel Harry, ahogy belépve a szobába meglátott minket és ő is ránk ült.

- Eltöritek a bordám, gyerekek. – nyögtem fel most már én is.

- Srácok leszállni róluk! – vette át Pezz a féltő nővér szerepét és mérges arccal nézett a fiúkra. Nekik sem kellett több egyből felálltak és segítettek felkelnünk, de nővérem csúnya nézését egyikük sem úszta meg.

- Nos, készen állsz? – karolt át fél kézzel Harry.

- Te tuti nem jössz! – ráztam fejem és kibújtam öleléséből.

- Valakinek el kell fuvarozni. – vigyorgott.

- És az nekem is menni fog. – jött be Zayn.

- Harry, téged választalak! – fordultam a göndör felé.

- Demi, ez nem a Pokemon. – bökött oldalba Jade.

- Kapsz 20 percet elkészülni! – nézett rám komoran Pezz, majd kitessékelt mindenkit a szobámból, kivéve persze Taylor-t.

- Segítened kell. – öleltem meg nyávogva.

- Nézd a jó oldalát. – tolt el magától – Így legalább egy kis időt együtt tudtok tölteni Perrie-vel. – mosolygott.

- De ott lesz Zayn is. – motyogtam mérgesen.

- Meg Jade és Niall. – forgatta meg szemeit, bár tudja, hogy ők nem zavarnak, mert bírom őket. – Menj, mert így sose készülsz el. – tolt be a fürdőbe és rám zárta az ajtót. Komolyan rendes barátom van.

Eddig benntartott levegőmet kifújtam és neki láttam a reggeli készülődésemhez. Gyorsan lefürödtem, fogat mostam, egy kis sminket felraktam, a hajam pedig enyhén begöndörítettem egy sütővas segítségével. A tükörbe megnézve nem is lett olyan rossz, mint amilyenre számítottam, majd egy törülközőbe bugyolálva visszamentem a szobába. Tay már az ágyon hasalt, előtte a laptop. Érkezésemre felkapta a fejét és fürgén mért végig.

- Csinos. – nyalta meg ajkait.

- Kuss! – kaptam fel egy párnát a földről és hozzávágtam. Nevetve védte ki próbálkozásom és visszamerült a világháló rejtelmeibe. Amíg ő azzal foglalkozott bementem a gardróbomba és a ruhák közt kezdtem el kutakodni.

Tíz perc elteltével segítségkérően rohantam ki az ágyamon fekvő sráchoz, immár fehérneműben.

 - Melyik? – álltam meg előtte, kezemben két szettel. Gondolkodva nézett végig először a kék egybe ruhán, majd a nadrág-ujjatlan szetten.

- Nadrág, Niall-nek tetszeni fog a felsőd. – kacsintott nevetve, mire kuncogva ráztam meg a fejem. Visszasiettem a gardróbba, a ruhát visszaakasztottam eredeti helyére, míg a sötétkék hosszúszárú nadrágot magamra kaptam és hozzá az ’I love hamburger’- es atlétát is. Cipőnek egy fehér tornacipőt választottam, amelynek külső oldalán egy piros szív található. Kezemre még csúsztattam egy nagy karkötőt, míg bal csuklómra a Jade-től kapott pillangós órát tettem. Végül egy kistáskába beleraktam a telefonom, az irataim és pénzt és átdobtam magamon és kész voltam.

- Megfelel? – léptem ki Taylor elé.

- Tökéletes! – mutatta fel hüvelykujját és felállt eddigi helyéről. Szemem forgatva haladtam el mellette, közbe felkaptam egy leopárd mintás Rayband szemüveget az egyik szekrényemről és elhagytuk a szobám.

Nem tudom mennyi lehetett az idő, de a hangokból ítélve nem épp korán van. És ezt honnan tudom? Onnan, hogy Perrie hangos nevetését lehetett hallani, és amikor itthon van, ezt dél előtt sose szokott megtörténni.

- Jó reggelt. – léptem be a konyhába, ahol a többiek voltak.

- Azt hittem visszaaludtál. – csodálkozott nővérem.

- Bizonyos személy nem hagyta. – néztem szúrós szemekkel Taylor-ra, aki csak kezeit maga elé emelte védekezés képen.

- Nem csináltam semmit. – rázta fejét – De én lépek. –sétált elém.

- Ne vigyünk el? – néztem fel rá, mire csak megrázta a fejét.

- Vigyázz magadra picur. – puszilta meg a homlokom, kezeim nyaka köré tekertem és egy cuppanósat nyomtam arcára.

- Te is Teddy. – motyogtam kuncogva.

- Sziasztok. – intett a többieknek, majd az asztalról felkapva egy müzlit el is viharzott.

- Nos, mi a mai terv? – fordultam a többiek felé, akik csak bagoly szemekkel néztek rám. – Mi van? – ráncoltam homlokom értetlenül.

- Mióta vagytok együtt? – szólalt meg először Harry.

- Nem járunk. – ráztam meg a fejem.

- Először este kézen fogva jöttök le az emeletről, utána felmentek és elég fura nyögések és nevetések szűrődnek ki a szobádból, ma ölelkezve keltek és most pedig úgy búcsúzkodtok, mint akik meghalnak egymás nélkül. – nézett rám értetlenül Zayn.

- Szóval itt tuti több van, mint barátság. – nézett rám gyanakvóan Pezz.

- Több mint barátság, kevesebb, mint szerelem. – vontam vállat. Ezt a témát már ezerszer át rágtuk Taylor-al, de mindig ide lyukadunk ki. Nem tudunk másként nézni egymásra. Ő nekem a második bátyám.

- Mióta ismeritek egymást? – kérdezte Niall.

- Azt hiszem kiskorunk óta. – vigyorodtam el.

- A két pisis. – horkantott fel Perrie, mire elnevettem magam. A sok szép emlék egy csapásként söpört végig rajtam. Mindig a nyakán lógtunk és egyszer titokba vele aludtunk egy ágyba és öt évesen még nem épp a szobatisztaságunkról voltunk híresek, így oda pisiltünk.

Egy gyors reggeli után végül kocsiba pattantunk. Sajnos a fiúkat sem hagyhattuk itt, ezért Niall, Harry és Zayn is jött velünk. Reménykedtem, hogy lassan tűrni fognak, és nem szólnak bele, de be kell vallani….. rosszabbak, mint a lányok.

*  *  *  *  *  *

- A másik sokkal jobb. – rázta a fejét Harry.

- Szerintem meg ez tökéletes. – vigyorgott Jade és Perrie.

- Egyetértek velük. – bólogatott Niall helyeslően a két lány véleményére. Szinte már a hajam téptem, annyi ruhát felpróbáltattak velem, de mindig volt valami kifogás. Szerencsére Zayn nem szólt bele, inkább csak unottan feküdt a földön (?) és a plafont bámulta.

- Akkor ez lesz. – forgattam meg szemeim és visszasétáltam a próbafülkébe. Kis szenvedés árán igaz, de sikerült levennem magamról a meseszép ruhát, majd visszaöltöztem az utcai szerelésembe. Mire kiléptem a fülkéből addigra drágalátos nővérem már ki is fizette a ruhát. Már kezdtem megkönnyebbülni, hogy ennyi volt a vásárlás, de nagyot tévedtem. Perrie mindig is arról volt híres, hogy imád vásárolni.

Ezzel nem is lenne nagy baj, de ha együtt megyünk, akkor ott rendszerint mindig nagy viták vannak. Tudni illik az ízlésünk teljesen eltér. Míg ő a 90-es évek és a hippi stílusért és a cipőkért van oda, addig én inkább a keresztes, szegecses, masnis, bajuszos cuccokért rajongók már vagy 5 éve. Ezen pedig általában összekapunk.

Az üzleteket sorra szeltük csakhogy a ruhámhoz találjunk egy normális cipőt, amiért én nem rajongtam. Nem nagyon szeretek magas sarkúban flangálni, főleg nem annyi ember előtt, amennyi a suliban lesz. Végül is este hatra sikeresen megvettünk mindent, sőt még többet is. A biztonság kedvéért Jade vett magának 3 masnis kiegészítőt, Zayn egy új bőrdzsekit, Harry két kukás sapkát, Niall vett nekünk vacsit és Pezz vett magának két pár cipőt, míg én kaptam egy magas sarkút és vettem egy szegecses pulcsit. Azt hiszem jól összehoztuk ezt.

*  *  *  *  *  *

A nappaliban ülve fogyasztottuk a vacsoránkat, most már kiegészülve a többi bandataggal és barátnőikkel. Néhányan a kanapén ültünk, és van, aki a földön telepedett le és egy bugyuta filmet néztünk. Mondjuk engem lefoglalt és csak a végén eszméltem fel, akkor is, amikor a telefonom megcsörrent. Sietve álltam fel Niall mellől és mobilom fölkapva mentem a konyhába.

- Igen? – vettem fel, meg sem nézve, hogy ki az.

- Szia, Brooklyn vagyok. – szólt a vonal túlsóvégén egy nyávogós hang.

- Mit szeretnél? – tértem a lényegre.

- Megkérdezted a nővéred a bálról? – nyávogott tovább, amitől kirázott a hideg.

- Teljesen kiment a fejemből. – hajtottam le a fejem.

- Akkor ideje lenne, ha megkérdeznéd, mert akkor úgy alakítjuk az estét.

- Ha annyira fontos neked, akkor miért nem kérded meg te?

- Mert a te testvéred és nagyon jól tudod, hogy nem bírom, mert elvette a barátomat. – nagyképűsége még a telefonon is áthallatszódott.

- Brooklyn, ugye tudod, hogy Zayn sosem volt a barátod és soha nem is lesz? – világosítottam fel.

- Ne légy abba olyan biztos. A bálon, majd teszek róla, hogy engem szeressen és ne a te vinnyogó nővéredet. – előjött az utálatos perszóna, akit ki nem állhatok.

- Még mindig csak egy szőke lotyó vagy. – motyogtam idegesen és bontottam a hívást. Én se rajongok azért, hogy Perrie Zayn-el jár, de senki nem sértegetheti őket nyilvánosan, csakis én! Idegesen túrtam hajamba és visszasétáltam a többiekhez. Jöttömre mindannyian felém fordultak és kíváncsian néztek rám.

- Minden rendben? – mosolygott Danielle. Elgondolkozva néztem rá és azon töprengtem, miként kezdjek bele mondani valómba, vagyis inkább kérdeznivalómba.

- Demi, megijesztesz. – lépett mellém Louis és átkarolta a vállam. Rámosolyogtam, mire elhúzott a dohányzóasztalig és leültünk rá. Még az előbbinél is kíváncsiabban néztek rám, így muszáj volt megszólalnom.

- Szóval. – kezdtem bele, de el is akadtam.  – Tudjátok lesz a végzős bál. – ujjaimat piszkáltam.

- Egy lány életében az egyik legfontosabb dolog. – vágott közbe Eleanor.

- Igen. – helyeseltem – Általában szokott lenni élő zene is. Mindig más. Akik ismertek. – dadogtam, ugyanis gőzöm nem volt, hogy mit kéne mondanom.

- Ezzel mind tisztában vagyunk, de mit szeretnél kihozni belőle? – nézett rám Leigh-Anne.

- Szóval a suli és a diákok szeretnék, ha a mostani bálon fellépne a One Direction és a Little Mix. – böktem ki végül. Idegesen játszottam hajam végével és vártam a reakciókat. Vagyis egy reakciót, ami persze nem történt meg.

- Ez nagyszerű lenne. – ujjongott Pezz.

- Nekünk is ruhát kéne venni akkor, nem? – szólalt meg Jesy. Könnyeimmel küszködve néztem nővéremre. Neki már megvolt az ő végzősbálja, miért akarja elvenni most az enyémet? Nem volt elég az álmom még ettől is meg akar fosztani?

- Demi, te nem is örülsz? – simította combomra a kezét Perrie.

- Dehogynem! – egy mosolyt erőltetve néztem fel rá, szemeiben a kétségbeesés tükröződött.

- Nem úgy tűnsz. – motyogta szomorúan.

- Örülök, csak…. – félbehagytam a mondatot. Nem akartam ünneprontó lenni.

- Csak mi? – kérdezett rá.

- Csak szerettem volna, ha ez az este rólam szólna. – vontam vállat, szemeim csípték a könnyek.

- Ne butáskodj, ez rólad fog szólni! – meg akart ölelni, de elhúzódtam tőle és lassan felálltam.

- Nem Perrie. – ráztam a fejem. – Ez a One Direction-ról és a Little Mix-ről fog szólni. – egy könnycsepp futott végig arcomon, majd felszaladtam a szobámba. Magamra zártam a szobaajtót és a fürdő ajtót is, majd elővettem a mobilom és a fülhallgatóm és befeküdtem az ágyba. Gyorsan írtam egy üzenetet Brooklyn-nak:

Ott lesznek. Remélem most boldog vagy-.-

Ezt elküldve elindítottam egy zenét és a párnámat szorongatva feküdtem és sírtam. Nem sokkal később telefonom pityegése jelezte, hogy SMS-em jött.

Ne tudd meg mennyire;D Brook♥

Hánynom kell ettől a nőtől, de komolyan. Mindig ott tesz keresztbe ahol csak tud, puszta féltékenységből. Mégis azt hiszem most szúrt ki velem a legjobban.

Egy újabb sírógörcs tört rám, ahogy végig gondoltam, hogy ő volt az egyik legjobb barátnőm, mégis 3 éve azon vagyunk, hogy keresztbetegyünk egymásnak. Szép kis emlékek nem mondom. Végül sikerült magam álomba sírni.

Komizz!!;)

8. Szokásos este

Sziasztok!:) Nem tudom még ki olvassa a részeket, de azért felrakom:')

- Előbb vagy utóbb el kellesz mondanod neki. – ölelt magához szorosan Taylor.

- Inkább utóbb. – motyogtam a mellkasába és arcomat is oda dörgöltem. Hálás voltam neki, hogy ahogy felhívtam eljött értem és haza hozott, meg persze, hogy meg is hallgatott. Nem tudom, mit csinálnék, ha ő nem lenne. Azt hiszem még soha nem bíztam egy fiúban sem úgy, mint benne. Olyan, mintha csak a bátyám lenne. Egy szerető, gondoskodó báty.

Ezt a gondolatmenetemet a bejárati ajtó csapódása zavarta meg, meg a hangos beszéd. Tudtam, hogy beszélnem kell Perrie-vel, és hogy a fejmosás most sem marad el.

- Gyerünk. – állított fel nehezen Tay, amin csak nyögtem és kezébe csúsztatva a kezem indultunk el.  A lépcsőn még a szokottabbnál is lassabban vonszoltam le magam, de egy erős lökéstől a hátamon hamar leértem. Gyilkos szemekkel néztem a mögöttem álló srácra, aki csak előre irányított egyenesen a konyhába, de a kezünket még mindig nem engedtük el.

- Sziasztok. – léptem be a helységbe, ahol az asztalnál ült Perrie és Zayn. Reméltem, hogy az utóbbi nem lesz itt, de hát nem tudok mit csinálni.

 - Demi! – visított fel nővérem a hangom hallatán, majd végig nézett rajtam és Taylor-on és az összekulcsolt kezünkön. Ezt megismételte vagy négyszer, mire újra megszólalt. – Ti együtt vagytok? – mosolyodott el boldogan. Egymásra néztünk Tay-al, mire egyszerre tört ki belőlünk a nevetés. Ez persze nem Perrie ellen volt, csak már annyiszor hitték, azt hogy együtt vagyunk, hogy már csak nevetni tudunk rajta.

- Bocs, Perrie. – szólalt meg két nevetés közt Tay, de nem tudta tovább folytatni.

- Mi ebbe a vicces? – nézett ránk, mint a hülyékre szokás.

- Mindenki azt hiszi, hogy járunk, de csak barátok vagyunk. – hagytam abba a nevetést és megvontam a vállam.

- Ne csodálkozzatok, ha úgy is viselkedtek. – szólalt meg Zayn.

- Kösz, a hasznos infót. – kacsintottam rá egy műmosoly kíséretében.

- Megint kezdődik elölről? – nézett rám nyűgösen Pezz.

- Abba se maradt. – szólaltunk meg egyszerre a barátjával, mire ijedten néztünk egymásra.

- Ez kísérteties volt. – motyogta Taylor.

- Amúgy hova tűntél, drágalátos húgocskám? – nézett rám mérgesen Perrie. Ezen a válaszon még valójában nem gondolkoztam, szóval gyorsan ki kellett találnom valamit. Segítségkérően néztem Malik-ra, majd az időre, mire eszembe jutott egy hihető történet.

- Én mondtam, Zayn-ek, hogy mondja meg nektek, hogy Taylor-hoz kell mennem. – néztem nővérem szemébe.

- És miért szaladtál el?

- Mert késésben voltam. – vontam vállat. Lassan átgondolta az egészet, de szemében láttam, hogy bevette azt, amit mondtam, és kicsit mérgesen fordult barátja felé.

- Miért nem szóltál? – támadta le hirtelen, amire a kreolbőrű srác meglepetten nézett barátnője kirohanására. Taylor-al a hátam mögött lepacsiztunk a sikeres terv elérésében.

- Sziasztok, gyerekek. – jött be anya mosolyogva és egy puszit nyomott Perrie arcára, míg engem jó szorosan magához ölelt. – Annyira sajnálom kicsim. – motyogta, sírástól rekedtes hangon.

- Én is. Nem akartam úgy viselkedni. – suttogtam, már majdnem sírva.

- Örülök, hogy épségbe meglettél. – nyomott egy puszit arcomra. – És mondd csak, hol aludtál? - húzódott el tőlem, szemeit megtörölte.

- Apánál. – néztem rá félve. Arca elkomorult és nyelt egy nagyot.

- Értem. – bólintott – Nos, jó éjszakát gyerekek. – szedte össze cuccait, majd felsietett az emeletre.

- Ebből nagy vita lesz. – ölelt át fél kézzel Perrie, mire csak helyeslően bólintottam.

- Na jó, mi mentünk. – néztem a hűtőben kotorászó Taylor-ra, aki a mondatom hallatán egy doboz jégkrémmel bukkant fel. – Ti meg viselkedjetek jól. – fordultam nővérem felé. – Tudod, vékonyak a falak. – cukkoltam, mire a vállamra csapot – Jó éjszakát nektek. – nyomtam egy puszit homlokára és magam után húzva a jégkrémes srácot siettünk fel a szobámba. Azt persze nem hagyhattam ki, hogy anya szobájából nem épp kellemes hang ütötte meg a fülem. Nyilvánvaló, hogy apával beszélt.

- Szokásos menet? – nézett rám kérdőn Taylor.

- Igen. - bólintottam egy nagyot, mire már egyből ment a gardróbomba és elővette az itt lévő ruháját és minden bejelentés nélküli megszabadult pólójától majd farmerétől és magára kapta a kosaraz rövid gatyáját, aminek a tetején kilátszódott kék boxere. Tekintetem feljebb csúsztattam tökéletes felsőtestére. Nem tagadom tényleg helyes srác, főleg a kockás hasával, de rájöttünk, hogy nem bírnánk együtt lenni. Mindketten úgy tekintünk egymásra, mint a testvérekre.

- Mi a véleményed? – húzogatta szemöldökét, ahogy látta, hogy őt nézem.

- Azt hiszem egyre jobb kondiban vagy. – bólintottam elismerően – Szálkás majom. – nyújtottam rá a nyelvem. Gonoszan nézett rám és elkezdett felém közelíteni. Amikor már elég közel állt felkapott vállára, elsétált velem az ágyamig és rádobott, majd hihetetlen erővel kezdett el csiklandozni. Nagyon jól tudta a gyenge pontjaimat, annyiszor elszórakoztunk már ezzel. A kínzásomat nem lehetett szó nélkül hagyni, ezért hangos sikításban fejeztem ki nem tetszésemet. Anya ehhez már hozzá szokott a hónapok alatt, de Perrie-nek ez új lehetett, de jelen pillanatban nem tudtak érdekelni. Próbáltam megvédeni magam a felém tornyosuló srác karjai elől, de hiába ütögettem nem használt semmit.

- Van még mondani valód Edwards? – fogta le mind két csuklómat fejem mellé.

- Nincs. – nevettem és engedett szorításából.

- Reménykedtem is. – puszilta meg az arcom, majd lemászott rólam. Szétterülve az ágyon próbáltam lenyugtatni gyakori légzésemet. Amint ez sikerült felálltam és levettem felsőmet és gatyámat, helyette felvettem az alvós pólóm és a picsa gatyám, amibe aludni szoktam, közben Tay a laptopokat berakta eredeti helyére és minden készen állt a mi kis szokásos közös esténkre. Levágódtam keresztbe az ágyra, mellém ő és mindketten bele mélyedtünk a világ történéseibe.

Az ilyen estéken az szokott történni, hogy amíg ő valamilyen lányt szédít, addig én vagy Pezz-el, vagy Jade-el, vagy Niall-el és Harry-vel szoktam beszélni, vagy a titokzatos sráccal. De mivel az első négy személy ki volt lőve, mert nemrég még együtt voltunk, így maradt az utóbbi. Először azért felmentem face-ra, ahol egyből letámadott Becky és  Niall.

Niall Horan: Mi az kislány, csak nem meglettél?:o

Demi Edwards: Nem tudom, miről beszél urasága:o

Niall Horan: Hát kend arról, hogy eltűnt asszonysága.

Demi Edwards: Ez teljességgel lehetetlenˇ^ˇ

Niall Horan: Most komolyan hova lettél?:o Aggódtam érted:$

Demi Edwards: Juj:$ Ugye tudod, hogy imádlak Manóm?:$$♥

Niall Horan: Én is imádlak Smiley:$$♥

Mosolyogva olvastam üzenetét és tovább beszélgettünk. Félreértés ne essék, nincs semmi köztem és Niall közt, csupán mindketten olyan személyek vagyunk, akik szeretet hiányban szenvednek és egymáson éljük ki az ilyen pillanatokat. Persze, ha valaki elolvasná, az egész beszélgetésünket nem mondaná meg róla, hogy csak barátok vagyunk, de ezt imádom benne. Olyan közvetlen, dilis és hétköznapi srác, hogy nincs még egy hozzá fokható. És a bandából vele jövök ki a legjobban az elejétől fogva.

A folytonos üzenet bombától leszámítva beléptem az e-mail-embe, ahol már várt egy olvasatlan üzenetem:

 Szerinted az normális, ha egy teknős bele mászik a gitáromba?O.o

Nem tudom, miért lehet jó hely neki, de van egy sejtésem, hogy az

őrült húgom elől bujkál.

Elnevettem magam, ahogy elolvastam az üzenetet, mire Taylor is kíváncsian nézett a gépemre, és ahogy elolvasta ő is nevetni kezdett.

- Szegény teknőst sajnálom. – bökött oldalba, majd visszafordult a saját gépéhez, és ha jól láttam épp egy Veronica nevű lánnyal beszélgetett. Mosolyogva kezdtem el pötyögni a választ.

Ne bántsd szegény lányt, mert én is egy kis húg vagyok!:P

Amúgy én ismerek egy teknős imádót, szóval, ha segítségre van szükséged, akkor szólj, és lehet, tehetek valamit az ügy érdekében!;) Hé, de amúgy nem lehet, hogy szegény állatka előled bujkál?:o Fél, hogy megeszed, vagy valami hasonló.

Mosolyogva küldtem el a választ, amire két perccel később, már jött is a következő üzenet.

Valaki nagyon gonosz ma, miss. Húgocska:p És képzeld, nem előlem bujkál, mert rám csak tapadni tudnak a csajok!;)

Na jó, a nagyképűségemet félretéve a húgom valami hülye ruhába öltöztette be. O.o Szóval jól jönne a barátod segítsége, ha csak nem szeretnéd, hogy ez a védtelen kis teki az elmegyógyintézetben végezze.

Hát sajnos nem tudok mit tenni, mert az ismerősöm nagyon elfoglalt mostanság.

Szóval elnézésedet kérem Mr. Ego kapitány!:/ Ha másban esetleg a segítségedre lehet, akkor csak szólj!:D

Hmm, ego kapitány?:o Honnan tudtad, hogy mindig is kapitány akartam lenni?

És köszönöm szépen a drágalátos segítség készségedet, majd valamikor rád csörgök ennek ügyében;D

Onnan tudtam, hogy az álmaidban járkálok és minden kis titkodról tudok!:3

Amúgy csak gondolatolvasó vagyok.:o És rendben, várom a hívásodat!;)

De ha ott járkálsz légyszí, húzd le a cipőd, hogy ne legyenek

piszkosak a fantáziáim:$

Amúgy viccet félretéve, milyen volt a napod?:D Az enyémet már  tudod, hogy egy teknőssel birkóztam a gitáromban :’D

Hmm, ennyire rossz vagy, hogy olyanokra gondolsz?:o

Amúgy köszönöm kérdésed elég mozgalmas:D Bár én nem harcoltam egy teknősselL

Talán azok, de shhh!:o

Háhá, én igen:D Nos mesélj, te mit csináltál.

Mert egyeseknek jól megy.:p

Hát, először suliba szenvedtem, ahonnan sikerült ellógnom nővéremnek hála, utána meg nagy csapatostól megtámadtunk egy aqua parkot:D

Nekem a tesóm, miért nem ilyen jó fej?:o

Hát látom, egyeseknek is bejött az élet!:D De amúgy jók vagytok, hogy ilyenkor mentek strandra.:’D

Figyelj, aki megteheti….:D

Valamikor muszáj:D Csak ilyenkor ér rá nővéremJ De ne tudd meg, hogy mit leműveltünk…xD

Ezt úgy mondod, mintha a tesód valami fontos vagy híres ember lenne.xD

Na de mesélj, drága ego királynőnk;)

- Ha te azt tudnád. – motyogtam miközben néztem a képernyőt.

- Mi a baj? – ölelt át Tay.

- Semmi. – mosolyogtam rá. – Köszönöm, hogy itt vagy velem. – öleltem meg,

- Téged mi lelt jó asszony? – nevetett fel, de azért magához húzott – Erre valók a barátok. – puszilta meg fejem búbját.

- A legjobbak. – pusziltam meg mellkasát, majd mindketten visszafordultunk a saját beszélgető partnerünkhöz és tovább folytattuk azt, amit elkezdtünk.

Elmeséltem szinte mindent a mai napról levelező társamnak. Nem tudom ki ő, de mégis úgy érzem, benne megbízhatok.

Nem tudom meddig beszélgettünk, de szemeim kezdtek ólom súlyúak lenni, mire a következő emlékem az volt, hogy álmomba próbálom elképzelni, hogy milyen is lehet Ő.